Szibérián át a kolostorig (dedikált példány)

Előszó

Midőn K. Markó páter, egykori katonabajtársam könyvét elolvastam, az a meggyőződésem támadt, hogy nem lesz ember, aki ne a legnagyobb élvezettel fusson végig e végtelen szerénységgel és közvetlen előadással megírt sorokon, de bizonyára kevesen lesznek, akik átérzik azt, hogy itt Krisztus olyan követője írja le életének sorsdöntő részét, aki az Úrral együtt szenvedni is tud és a szenvedésen keresztül közelebb jutott lelke megváltásához, aki komolyan értelmezi a Megváltó szavait: »aki engem követni akar, az vegye jel keresztemet és tagadja meg önmagát«.
Mert sokan vannak, akik mint Krisztus hívők szívesen állanak az Úr közelébe és áhítattal fürödnek glóriája fényében, de megtorpannak, amikor hitükért áldozatot is kellene hozni. Pedig, nincs nyereség veszteség nélkül és a nagy Krisztusi Igazság elnyerése sem adódik áldozat nélkül.
Markóban látom azt az igaz hívőt, aki készséggel felveszi az Úr töviskoszorúját is, csak azért, hogy meg láthassa az utat az Úrhoz és így végigfutva a könyv fejezetein, látom azt a koronát felékesítve Markó passiója képeivel, amint mint lelkes hazafi, önzetlenül kínálja fel virágzó fiatal életét a szeretett anyaföld szabadsága dicsőségéért, amint végigcsinálja a hadifogság minden szenvedését és itt is elsősorban nem magára, hanem bajtársaira gondol, akiket szeretettel ,támogat és amennyiben lehetséges, elfelejteti velük sanyarú helyzetüket. Felvillan a szeme, amint Asztrachánban azt hallja tőlem, hogy ez a. terület valamikor a magyarok földje volt, aminek bizonyságául e várostól délre magyar város romjai találhatók, amelyeknek helyén ma két tatár falú, Kücsük Madsar és Ulu Madsar áll, amelyek így a régi város nevét 1600 év után is megőrizték. Lelke nem nyugodott addig, míg e helyeket szemtől-szembe nem láthatta, hogy bizonyságot tehessen arról, hogy tagadhatatlanul ott állanak az onogurok és szabirok, mint a magyarok ősei egykori dicsőségének emlékei.
Ez a tanúbizonyság külön értéket ad könyvének.
Megpróbáltatásainak súlyosabb része hadifogsága második felére és viszontagságos szabadulásának idejére esik, mely idő alatt ő részében érinti azokat az utakat is, amelyeken ferencrendi elődjei, Piano di Carpine és Rubruk jártak.
Erre az időszakra esik Markó nagy lelki győzelme: legyőzi önmagát, hogy lelkileg feloldódjon a krisztusi evangélium lelkében.
E könyv épületes olvasmány lesz mindenki részére, aki hinni tud és bízik a nagy magyar feltámadásban, amelyet nemzetünknek csak az a része hajthat végre, amelyik félredobva a mai kor materializmusát, újra aláveti magát a Szent István királyi kereszténységnek, hogy ezen az úton ezer sorscsapás után Isten segítségével a velünk szemben elkövetett igazságtalanságok kiküszöböltessenek. Vissza