Óvodai zenei nevelésünk másfél évszázada

Előszó

Részlet a könyvből:
I. Németül és magyarul (1828-1869)
"Csütörtökön, amikor a bástyasétányon mentünk, legjobb énekeseim maguktól rákezdtek a dalra: >Rügyeznek és bimbóznak a fák< stb. Amikor kiénekelték magukat, megkérdeztem a Jankovitsot, miért nem más dalt választottak, akkor azt kiáltotta és vele együtt még néhányan: Azért, mert most itt látjuk magunk előtt a fák új leveleit. Jól van, gyermekem - mondtam -, ez a dal igazán jól illett hozzá, tegyétek mindenkor azt, ami illik."
1831. május 6-án történt ez, amint heti jelentésében Horváth Ferenc, a budavári Úri utcai óvoda óvója írta Brunszvik Teréznek. Természetesen német nyelvű a jelentés, az óvodások dala is német szöveggel zengett a budai Vár friss, tavaszi lombú bástyasétányán.
Brunszvik Teréz erős kézzel irányította óvodáit. Mindhárom budai (krisztinavárosi, vízivárosi, Buda vári), valamint a pesti lipótvárosi óvoda óvójától heti jelentést kért. Ezek az 1830. január 4-től május 28-ig terjedő időből maradtak ránk. Az óvók elsősorban a jelenlevő óvodások számát közölték, ritkán tartalmi vonatkozásokról is beszámoltak. Ezek között többször esett szó énekről, éneklésről is.
Érdemes néhány további részletet is idézni Horváth Ferenc jelentéseiből.
"Pénteken észrevettem - jegyezte fel január 29-én -, hogy a gyermekek szívesen fejezik ki magukat képszerűen. A Kreiner mondta, amikor a gyermekeket egy téli dalra tanítottam: Tanító úr, ma a bástyasétányon jártam, és ekkor láttam, hogy >Nem dalolnak a pacsirták, a galambok sem turbékolnak; fehér ruhát öltött erdő és mező, hóval borítva mindenütt hegy és völgy. Szép zöld ruhát kap mindegyik majd nyáron...< Ezért - szólt közbe itt Belányi Kati - sokkal kellemesebb nyáridőben sétálni a bástyán. Már most örülök neki.
Látjátok gyermekeim, a tavasz reménye könnyebbé teszi a telet. Ugyanígy az ég reménye is vigasz a jámbor földi szenvedőknek. Ezért énekeljünk el most egy tavaszi dalt is, és rákezdtünk: A minap, hogy Julcsi kis keze stb.
Aztán megkérdeztem: Tudjátok-e, mire jó még, hogy most ezt a dalt ismételtük? Gyorsan felelt rá Jankovits: Hogy a régi dalokat el ne feledjük. Helyes, gyermekem! - szóltam és tapsoltam a kezemmel."

Vissza