Óvó- és tanítóképzés az ezredfordulón

Előszó

A tanító- és óvóképzés történelmi tradíciói több évszázadra nyúlnak vissza. A felvilágosodás idején, az 1777-ben megjelent Ratio Educationis rendelkezései nyomán jött létre az intézményes tanítóképzés hazánkban. A Ratio Educationis 47. §-ában fogalmazták meg először, hogy az anyanyelvi iskolákkal, melyek a közoktatási szervezet egyik ágát alkotják, „a legnagyobb lelkiismeretességgel kell törődni, mert a bennük elkövetett legkisebb hanyagság is megingathatja az oktatás és nevelés épületének alapját... Ezért irányításukban különleges gonddal kell foglalkozni mindazzal, ami sajátosan az oktatásra, illetve az erkölcsös magatartásra vonatkozik." A közoktatás fontosságának felismerésétől majdnem egy évszázad telt el a népoktatási törvény megjelenéséig. A törvény szerves egységnek tekintette a népoktatás és a tanítóképzés feltételrendszerének biztosítását, elveinek megvalósítását. Eötvös azért rendelte el a 30 állami tanító- és tanítónőképző intézet felállítását, hogy legyenek referencia intézmények a felekezeti fenntartású képzők mellett, ahol az állam célkitűzéseinek, a törvény szellemének megfelelően a 6-12 éves korosztály tanítóinak képzése példaértékű. Eötvös törvénye 50 évig meghatározó volt; a dualista korszak végén, 1918-ban 91 tanító- és tanítónőképző működött az országban. A két világháború között számuk tovább gyarapodott, a képzés tartalma korszerűsödött, a képzési idő nőtt. A tudós és művésztanárok tevékenysége a módszertani kultúra fejlődését, a hallgatók önképzőköri tevékenységének gazdagodását is szolgálta. A két világháború között teljesedett ki az 1837-ben indult kisdedóvóképzés is, amely az 1891. évi törvény nyomán kétévessé, majd 1926-ban négyéves középszintű képzéssé vált. A magyar tanító- és óvóképzés fejlődését példás törvények és rendeletek segítették elő. A sokszínű, sokféle fenntartású, de alapvetően egységes, egyetemes értékeket közvetítő tanító- és óvóképzés rendszere az államosítás következtében jelentősen csorbult az intézmények bezárásával. A tanító- és óvóképzésben az újabb, nagyobb változást az 1958. évi 26. sz. törvényerejű rendelet idézte elő. 1959 szeptemberétől a 40 tanítóképző helyett 11 felsőfokú tanítóképző intézet és 3 felsőfokú óvóképző intézet kezdte meg működését. Vissza