Ötvösművek, ékszerek és az Esterházy kincs

Előszó

A fémek művészi célú felhasználása a magyar és az európai iparművészettörténeti leggazdagabb fejezete. A honfoglaló magyarság művészeti emlékei közül főleg a fémalkotások maradtak fenn. Ezek igen jelentős művészi érzékről tanúskodnak a bronz, a vörösréz és az ezüst megmunkálásában. A honfoglaláskori lószerszámveretek, sátordíszek, tarsolylemezek és fegyverek fémművészetünk magasra értékelt tárgyai. A letelepedéssel, a városi élet kialakulásával a fémművészet veszített ugyan szerepéből az építkezés, a szobrásat, a kőfaragó-művészet nagyarányú fellendülése következtében, de a művészi fém-megmunkálásnak még jutottak nagyszerű feladatok.
A magyar ötvösség tehát már kezdettől fogva európai színvonalú lehetett. A polgárosodó városokban, a felvidéki és erdélyi bányavidéken a középkortól művészek formálták, kovácsolták bányáink nemesfémkincsét. Bányászatunk fejlődésével, a XVI. századtól kezdve, a magyar ezüst és arany - főleg a Thurzó-Fugger család kapcsolatai révén - eljutott a nyugati művelődés központjaiba, elsősorban a Hanza városokba, ahol a német, főleg augsburgi és nürnbergi ötvösség nyersanyagát szolgálta. A magyar ötvösök - céheinktől előírt vándorlóévek alatt - rendszeresen felkeresték a nyugateurópai centrumokat. Voltak akik közülük ott is maradtak. Így vándorolt ki Ajtósi ötvösmester Békés megyéből, Albrecht Dürer, a világhirű festő, nagyatyja. Kiállításunk az európai és ezen belül a magyar fémművészet múltjáról kiván számot adni. Vissza