Fülszöveg
„Még mindig kábán és koszosan felnézek az égre, és kilenc Lightningot látok, az amerikai légierő csendes, Lockheed P-38-as együléses vadászait, amelyek körözve emelkednek a magasba, és most keleti irányból ismét mélyrepülésben csapnak le az úttestre. Három-négy ugrással egy nagyobb bombakráternél termek, beleugrom, és egészen kicsire húzom össze magam. A gépek fedélzeti fegyvereikből tüzelve elhúznak az út mentén, megsorozzák az angol menetoszlopot, majd ismét elzúgnak nyugat felé.
A szívem kalapál, és aggódva gondolok híradó páncélosom személyzetére, na meg arra, hogyan élte túl felderítőosztagunk a támadást. Gyorsan kimászom a kráterből, és ahogy körbepillantok, látom a lerombolt házakat és körös-körül a katonai roncsokat. Az elesett angol katonák összevissza hevernek, és láthatóan még egyszer meghaltak. Közel és távol nem látok élőlényt, és arra gondolok, hogy én lennék az egyedüli túlélő? Még mindig egész kábán visszamegyek az osztaghoz, és örömmel konstatálom, hogy nekik...
Tovább
Fülszöveg
„Még mindig kábán és koszosan felnézek az égre, és kilenc Lightningot látok, az amerikai légierő csendes, Lockheed P-38-as együléses vadászait, amelyek körözve emelkednek a magasba, és most keleti irányból ismét mélyrepülésben csapnak le az úttestre. Három-négy ugrással egy nagyobb bombakráternél termek, beleugrom, és egészen kicsire húzom össze magam. A gépek fedélzeti fegyvereikből tüzelve elhúznak az út mentén, megsorozzák az angol menetoszlopot, majd ismét elzúgnak nyugat felé.
A szívem kalapál, és aggódva gondolok híradó páncélosom személyzetére, na meg arra, hogyan élte túl felderítőosztagunk a támadást. Gyorsan kimászom a kráterből, és ahogy körbepillantok, látom a lerombolt házakat és körös-körül a katonai roncsokat. Az elesett angol katonák összevissza hevernek, és láthatóan még egyszer meghaltak. Közel és távol nem látok élőlényt, és arra gondolok, hogy én lennék az egyedüli túlélő? Még mindig egész kábán visszamegyek az osztaghoz, és örömmel konstatálom, hogy nekik egyáltalán semmi bajuk nem esett. De mi van a hadnaggyal és Fleskesszel? Ők a támadáskor gyorsan bemásztak egy angol harckocsiba, bezárták a nyílásokat, így sértetlenül megúszták a támadást. A támadást, ahol egyikünknek sem görbült egy haja szála sem, csak én festek egy kicsit törődötten."
Otto Henning, Villers-Bocage, 1944. június 14.
A páncélosfelderítő-osztagok voltak a páncéloshadosztályok szeme és füle: a főerők előtt lopakodva közelítették meg az ellenséget és derítették fel annak helyzetét és erejét. Ottó Henning csupán néhány héttel a franciaországi partraszállás előtt érkezett Normandiában, és osztagával az elit Panzer Lehr hadosztály kötelékében 1944-45-ben végig-küzdötte a nyugat-európai harcokat egészen 1945 áprilisáig, amikor alakulata a Ruhr-vidéki katlanban letette a fegyvert.
Ottó Henning visszaemlékezése különlegességnek számít, ugyanis nagyon kevés II. világháborús német felderítőtől érhető el beszámoló. Leírásából megismerhetjük a normandiai bocage-ok területén - ahol az angolszász légierő teljes mértékben uralta a légteret - végzett felderítés nehézségeit. Harcbevetése során személyesen láthatta a maradványait a Micheal Wittmann magányos Tigere által szétlőtt brit 7. páncéloshadosztály élosztagának. Ugyanakkor megtapasztalta a káoszt és a német haderő
I soraiban a franciaországi visszavonulás során terjedő csüggedést is. Az ardenneki offenzíva majd az azt követő utolsó német nyugati védekező harcok végén Henning leteszi a fegyvert, és éli a franciaországi hadifoglyok pokoli életét, mígnem 1946 végén megszökik.
A kötet lebilincselő és gyakran szívszorító beszámoló a II. világháború utolsó hónapjairól Nyugat-Európában, egyben bepillantást nyújt a német hadifoglyok háború utáni kevésbé ismert, botrányos fogva tartási körülményeibe.
Vissza