Ott voltam, ahol lennem kellett

Előszó

Az ógyallai illetőségű - félig magyar, félig szlovák - Csermanek Borbála 1910-ben, kénytelenségből elhagyta faluját, hogy Budapesten át, munkalehetőséget keresve, végigbarangolja az országot. Az adriai Fiúméban kötött ki, ahol egy helyi tisztviselőcsaládhoz szegődött el cselédlánynak. Itt ismerkedett meg Kressinger Jánossal, a császári és királyi 44. gyalogezred közkatonájával. Kapcsolatuk gyümölcse, a városi kórházban, 1912. május 26-án született János - életrajzi írásunk hőse - lett. A tehetős parasztfiú - szülei nyomására - nem vállalta a házasságot, de még az apaságot sem. Ennélfogva a gyermek, az akkori rendelkezések értelmében, „törvénytelennek" minősült. A leányanya nem maradhatott munkahelyén, ezért Kressinger János után ment a Somogy megyei Pusztaszemesre. Hitt ugyanis abban, hogy az apát megindítja majd a pólyás látványa, de ő hajthatatlannak bizonyult: gyermektartást ígért, amennyiben Borbála elhagyja a falut és máshová költözik. így kerültek Kapolyra, ebbe az ezer, ezeregyszáz lelket számláló településre, ahol a kétségbeesett anya a fiút nevelőszülők gondjaira bízta. Kádár János ekképp emlékezett vissza ezekre az időkre: „Hatéves koromig egy kis Somogy megyei faluban nevelkedtem, amely petróleumlámpával világított, szalmatetős, zsupfedeles házakból állt Sárba ragadt fészek volt; de ez volt az én világom mert a világra eszmélés, az emberek és környezetük, a haza megismerésének döntő idejét töltöttem itt" Csermanek János - a szokásoknak megfelelően - a ház körül szorgoskodott: volt pulykapásztor, kiskondás, bojtárgyerek. Sorsa óhatatlanul József Attila öcsödi gyermekkorát idézi. A befogadók igen nagy szegénységben éltek. Az asszonyt súlyos betegsége ágyhoz kötötte, miáltal még az ápolás fáradságos munkáját is a magukhoz vett gyermeknek kellett elvégeznie. Sanyi bácsi, a nevelőapa (akire Kádár János megkapó szeretettel és tisztelettel emlékezett vissza) a nép egyszerű fiának bölcsességével figyelmeztette: „Tanuld meg, Jani, hogy a szegény ember gyermekének mindig dolgoznia kell." ízt az intelmet tekinthetjük az „osztályöntudatosítás" kezdeti propagandájának. Borbáláék 1918-ban Budapestre költöztek. A fővárosban mások szennyesének mosásával, újságkihordással, viceházmesterséggel tartotta el magát és gyermekét. János a Wesselényi utcai elemibe járt, majd elvégezte a négy polgárit. A kis család számára ezek az évek rendkívüliek voltak: a világháborús ínség, az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, majd a fasisztoid ellenforradalmi rendszer követték egymást. Még serdületlen, de a történelem nagy fordulói nyomot hagytak lelkében. Nyáron fizikai munkát vállalt, hogy előteremtse az iskola anyagi fedezetét. 1927-ben műszerészinas Izsák Sándor irógépjavitó műhelyében. 1929- ben szabadult, még három hónapig dolgozhatott a szakmájában, majd munkanélküli lett. A nagy világválság esztendei sújtották őt és még annyi proletárt. A hosszan elhúzódó visszaesés és a nyomában járó terror nyomorgatta a nincsteleneket, de egyben fokozta harciasságukat is. János nehezen talált magának munkát, különböző alkalmi helyeken dolgozott, ha szerencséje volt. Vissza