Öt hét léghajón

Előszó

Részlet a könyvből:
Az 1862. esztendő január havának 14. napján a Waterloo-place 3. számú palotájában székelő londoni Királyi Földrajzi Társaság gyűlésére nagyszámú hallgatóság sereglett egybe. Sir Francis M., a társaság tudós elnöke, ez alkalommal rendkívül fontos dolgokat közölt tiszteletreméltó kollégáival, kik gyakori tetszésnyilatkozatokkal kísérték a lelkes beszédet, melyet a kiváló szónok, a következő hazafias és csattanós mondásokkal fejezett be:
„Angolország, utazóinak rettenthetetlen bátorsága révén a földrajzi fölfedezések terén mindig a világ többi nemzeteinek élén járt. (Általános helyeslés.) Dr. Fergusson Sámuel, dicső birodalmunk fiainak egyike, szintén nem fogja származását megtagadni. (Közbekiáltások minden oldalról: Nemi Nem!) Ha e terv sikerül, Afrika térképéről való hiányos ismereteink kiegészülnek (Viharos tetszés.), de ha netán csütörtököt mondana (Soha! Soha!), akkor is, mint az emberi ész és férfias bátorság gyönyörű ténye, az egész világon csodálatot fog kelteni. (Falrengető ujjongás és lábdobogás.)
Az óriási terem hallgatósága fölvillanyozva e tüzes szavaktól, tomboló éljenzésben tört ki.
Hurrah Fergusson! Hurrah! - hangzott szakadatlan. Nem volt egyetlen száj sem, mely nem kiabálta, harsogta volna e nevet.
A tárgyalóterem falai szinte reszkettek az öblös angol hanghullámoktól.
Sokan voltak együtt az elöregedett, kimerült derék utazók, azok az emberek, kiket nyugtalan vérük mind az öt világrészbe elsodort. Valamennyi csak üggyel-bajjal, súlyos veszteségek és különös kalandok árán menekült meg a hajótörésekből, tűzvészekből, az indiánusok toma hawkjától, a vadak buzogányaitól, a polinézek kínzó oszlopaitól és falánk bendőitől. Vissza