Osztrák festészet 1945-1995

Előszó

Christian Ludwig Attersee, Kurt Kocherscheidt, Martha Jungwirth és Franz Ringel jellegzetesen individuális művészek.
A hatvanas évek végén Attersee kifejlesztette a pop-art jellegzetesen osztrák változatát. Később az "Időjárás" fogalmában Attersee a festészet számára is használható metaforára talált.
Martha Jungwirth hatalmas, életteli vízfestményei között a "Városi portrék" című mű sajátos helyet foglal el. Jungwirth rendkívül szubjektív művész, különösen érzékeny a helyek sajátos kisugárzásaira, a különféle hangulatokra. Számára ezért is tesz szert különös jelentőségre egy hely "objektív" aspektusa.
Kurt Kocherscheidtet korai művein a "legtriviálisabb" és a "legkimódoltabb" témák foglalkoztatták. Későbbi képein egyre erőteljesebb a nonfiguratív szemléletmód, mely a "való világot" egyszerű szimbólumok és jelek formájában jeleníti meg.
A hetvenes években Franz Ringel volt Ausztria egyik legagresszívebb festője. Csak nehezen tudunk szabadulni képei hatása alól. Ringel stílusa agresszív, néhol erőszakos, de nem pornográf. Színei izzanak; úgy égnek, mint a lángoló sebek.
A kiállítás anyagát Siegfried Anziger, Erwin Bohatsch, Herbert Brandl, Gunter Damisch, Hubert Schmalix és Hubert Scheibl művei teszik teljessé. Ezek a művészek a nyolcvanas években "Új Vadak" néven váltak ismertté. Ez az évtized rendkívüli jelentőségű az európai művészet fejlődésében. A nyolcvanas évek tendenciái újra előtérbe helyezték a tradicionális farost-festményeket, s eközben reneszánszát élte a figuratív, expresszív kifejezésmód. Ezáltal a nyolcvanas évek osztrák festészetének legfontosabb jellemzője a művészek azonosulása a színnel, a bennük rejlő lehetőségek szenvedélyes alkalmazása által. Ez a művészgeneráció kétség kívül jól példázza, hogy hogyan jöhet létre "új festészet" a saját közegére irányuló, a folytonos reflexió és önmaga alapjainak megkérdőjelezése eredményeként. Vissza