Osztják hősénekek I.

Előszó

Abban a jelen kötetünkkel meginduló új akadémiai kiadványsorozatban, amely a leglelkesebb rokonságkutató magyar tudós, Reguly Antal nevét viseli homlokán, az uráli népek között régebben gyűjtött, illetőleg majd ezentúl gyűjtendő nyelvi, néprajzi, történeti, régészeti és egyéb természetű anyagainkat szándékozunk közzétenni.
Aki meg van győződve nyelvünk uráli voltáról, az nem elégedhetik meg a rokonság tényének egyszerű tudomásulvételével, annak habozás nélkül vállalnia kell a természetes következmények teljes sorozatát. A hovatartozás megállapítása nem végállomás, nem révbe jutás, hanem alapvetés, célkitűzés, a voltaképpeni alkotó munka útnak indítója. A rokonsági viszony tisztázása előtt tétován topogtunk írásos történeti emlékeink szúk cellájában, s ha mégis messzebbre ragadt bennünket a tudásvágy, ki voltunk szolgáltatva a téves irányba tapogatódzás veszélyének, a lidércfény szeszélyes káprázatának. A rokoni környezet fölismerése iránytűt ád a kezünkbe, hogy biztosan tájékozódhassunk népi eredetünk és történetelőtti életünk útvesztőjében. Legelőször persze nyelvünk anyagának és alkati jellegzetességeinek vizsgálata szabadul ki a tér és idő béklyóiból, azután pedig a nyelvi tények világosságát fölhasználva ködbe vesző történeti viszontagságainkra szegezhetjük fürkésző tekintetünket. Bátran megállapíthatjuk: a rokonnyelvek, a rokonnépek minél tökéletesebb megismerése saját érdekeinket szolgáló elemi tudományos kötelesség, a genetikus magyarságtudomány nélkülözhetetlen előföltétele.
Tárgyilagosan meg kell mondanunk, hogy az uráli összehasonlító nép- és nyelvtudomány sohasem élvezte a magyar közönség serkentő rokonszenvének melegét s az intézményes, a rendszeres gondviselés jótéteményeit sem. Vissza