Őszirózsa

Előszó

Nelli ott ült egyszerű kis szobájában a tükör előtt s gondbaborult arccal csiszolgatta körmét.
Kopogtattak s alacsony, csinos termetű nő lépett be, aki ötven év küzdelmei ellenére is megőrizte ragyogó tekintetét, mozdulatainak frisseségét.
- Rita néni! Be jó, hogy jössz, legalább megvigasztalsz!
- Nelli fiam, tudod, azt a mondást az ég madarairól éppen nekünk találták ki! Csak semmi csüggedés! Hanem most siess felöltözködni, fiam, én előre megyek a családi tanácsba, nehogy türelmüket veszítsék.
Nelli sóhajtva látott az öltözéshez.
A wanteni kúria ebédlőjében tanácskozott néhány családtaggal Lorch Heinó, a birtok mostani bérlője Krazegg Nelli grófnő jövője felől.
Amidőn Krazegg Ernő gróf, mint a korona uradalom bérlője a szomszéd Günterrodon tartózkodott és súlyosan megbetegedett, halála közeledtére magához hivatta rokonát Lorch Heinót, aki készségesen el is jött, hogy a legsúlyosabb órák terhét viselni segitse. Ekkor ígérte meg a haldoklónak, hogy leányának, az akkor alig tizenkétéves Nellinek gondját viseli majd. És Lorch Heinó olyan ember volt, aki a szavát megtartja, de viszont azontúl nem érzi magát semmire kötelezve.
S a kötelességei most véget értek. A haldokló gróf igy intézkedett: «A tizezer márkát tartsd meg Nelli számára, ez az anyai öröksége s a bankban lévő ötezer márka nevelési költség fejében legyen a tied, ennek fejében tartsd a leányt öt évig; amig tizenkétéves lesz. Akkor nyugodtan bocsásd szárnyára, Ő majd elheyezkedik a világban."
Lorch Heinó és felesége Nellinek, a rózsáskedvü, napsugaras Krazegg Nellinek otthont nyújtottak. Nevelni ugyan nem nevelték, mert ehhez ráérő ideje egyiknek sem volt; de szerették, becézték, a kívánságait teljesítették, szóval ugy bántak vele, mint egy kedves vendéggel. És ez az, amit az árva jókedvüsége dacára is mindig fájóan tapasztalt; nem tudott a házban gyökeit verni, más fajtájú volt, mint a házigazdái. Vissza