Előszó
Részlet a könyvből:
Sós Pistát tizenkét éves korában homlokon rúgta a ló és sokáig azt hitték, hogy nem marad meg. De ime már tizennyolc éves és itt megyen az utcán, dúdolva: - Esett a hó, fútt a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Sós Pistát tizenkét éves korában homlokon rúgta a ló és sokáig azt hitték, hogy nem marad meg. De ime már tizennyolc éves és itt megyen az utcán, dúdolva: - Esett a hó, fútt a szél, babám bé nem eresztettél, Meghagytál kint fázni... - tovább nem tudja, de elég is ebből ennyi. Megyen Sós Pista az utcán, ócska szalmakalapja mellett virágbokréta búzavirágból. Vannak napok, amikor nagyon szereti a virágokat. Inge rövid, hasa, dereka kilátszik. Mert szél fúj. Meleg, kavargó szél. Aprókat, nagyon aprókat lép, térdét kissé összehúzza, mesztelen talpával a járdát súrolja, így szoktak menni az ügyefogyottak és gyermekek. Amint megyen, ujjaival muzsikál a deszkakerítéseken, léckerítéseken, sövényeken. A kutyák éktelen méreggel ugrálnak a kapunak, kerítésnek, elugrálnak a tetejéig, aztán visszaesnek. Pista próbálja szembeköpni az ugráló kutyát, jót nevet, ha valamelyiket eltalálja.
Nincsen mindig ilyen duhajkodó kedve. Sokszor szótlanul megyen az utcán, kikerül a középére, mintha attól félne, hogy a házak, vagy a kerítések tövén valami a fejére hull. Csak titkon lopakodik oda a kapuhoz, vagy a kerítéshez, bekukucskál a hasadékon az udvarra, vagy a kiskertbe, órákig bámészkodik, áll egyik lábáról a másikra, mint a gólya.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal