Kedves Szülők! Kötetünk szórakoztató feladatai az őszre és az őszi ünnepkörökre hangolják rá a gyerekeket, kiváló időtöltés lehet a hosszabbodó estékre. Azonban könyvünk sokkal több, mint egy hagyományos foglalkoztatófüzet! Ezeket az óvodásoknak szánt fejlesztő gyakorlatokat úgy válogatta össze a fejlesztőpedagógus, hogy a gyerekekbe játszva épüljön be az a "tudásanyag", mely az iskolaérettség eléréséhez is kell. Hiszen a gyerekek lételeme a játék, tehát a játék által lehet a legjobban fejleszteni őket. Minden feladattípusból több áll rendelkezésre annak érdekében, hogy ha a gyermek az elsőt nem tudja önállóan, csak segítséggel megoldani, akkor legyen lehetősége a következőt egyedül megcsinálni. Az oldalak tetején látható, hogy az adott feladat melyik részterületen belül gyakoroltat vagy kérdez rá ismeretekre. Ez segítséget nyújthat ahhoz, hogy a továbbiakban célirányosan tudjanak a nehézséget okozó részterület fejlesztési lehetőségeiről tájékozódni. Tartalmas őszi időtöltést, kellemes és hasznos "játszva fejlesztést" kívánunk!
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.