Őszi kék (dedikált példány)

Fülszöveg

Két Homo sapiens próbál átlépni az emberi megismerés korlátain
Csányi Vilmos etológus és Géczi János író párbeszéde nem mindennapi intellektuális utazásra csalja el az olvasót. Két barát beszélget életről és halálról, alkotásról és kudarcról; apaságról és önmagunk becsapásáról. Arról, ami fontos, és arról, amit sohasem érthetünk meg. Mihez kezdenénk, ha holnaptól ezer évig élhetnénk? Hogyan ad értelmet az ember saját pillanatnyi létének a földi élet végtelen folyamatában? Értelmezhető-e evolúciós szempontból a kultúra és a morál? Hogyan okoz tragédiát a legjobb emberi szándék is? Miért vágyakozunk mindig máshová, és miért keressük a kapcsolatot földön kívüli fajokkal, ha még a delfinekkel sem tudtunk egy jót beszélgetni?
Topál Jóska munkatársam sok munkával és közreműködővel írt egy nagy cikket. Ez arról szólt, hogy a kutyák éppen úgy viselkednek egy ismert gyerekpszichológiai tesztben, mint a gyerekek, a farkasok viszont nem. Az ebből származó felismerésekre építve egyben megoldott egy, a teszttel kapcsolatos, jó ötvenéves problémát is. Elküldtük a legnevesebb amerikai folyóiratnak, a Science-nek, de csak kivagyiságból, mondván, úgyse fogják elfogadni. Pont tőlünk, és pont egy kutyás cikket - ugyan! Aztán nagy sokára jött egy udvarias levél a szerkesztőségtől, hogy hosszas megfontolás után úgy döntöttek, elfogadják, ha egy hétre vendégül látjuk a szerkesztőség egyik, az állatviselkedés járatos munkatársát, hogy megismerhesse a tanszék munkáját. Ez eléggé elképesztő volt, soha nem hallottam még hasonlóról. Nyilván féltek, hogy beleszaladnak valami kelet-európai csalafintaságba. Egy kedves, idősebb hölgy érkezett hozzánk, aki mindenkivel beszélt, és minden akkor folyó kísérletet megtekintett. Végül közölték a cikket, de nemcsak azt, hanem mellékeltek egy négyoldalas szerkesztői interjút is. Vissza