A vöröskereszt angyala

Előszó

Részlet a könyvből:
Egy kisdobos megsebesül

Már kora reggel óta szóltak az ágyúk. Alig hogy derengeni kezdett a világosság, az angol-francia-török szövetségesek megkezdték a tüzelést az orosz állások ellen. Az ágyúdörrenések hangja után ítélve, ott voltak az orosz tüzérek a város határában húzódó dombokon, mintegy másfél mérföldnyire a helytől, ahol a szövetséges seregek felálltak. Most látni nem lehetett őket, mert vastag köd ülte meg az egész terepet. Október huszonötödike volt, de itt, Balaklava mellett, a Krim-félsziget partjánál, ilyenkor már majdnem télies az időjárás. S az 1854-es évben különösen korán beállt a rossz idő.
Msiter Russel is már jókor kijött, hogy elfoglalja a helyét, amit még az este kiszemelt magának. Még alkonyat előtt alaposan szemügyre vette az egész terepet. Olyan alaposan megnézett és megjegyzett magának mindent, hogy akár csukott szemmel is eligazodott volna. Így hát a vastag ködben is könnyűszerrel eltalált ahhoz a mintegy tizenöt láb magas buckához, amelyre most, összecsukható vadászszékét karjára akasztva, egy kis lendülettel nekiiramodva, néhány ügyes szökelléssel feljutott. Ezt a buckát mintha Isten is egyenest azért teremtette volna ide, hogy egy haditudósító megfigyelőhelye legyen. Valamivel magasabb is volt, mint azok a dombok, amelyekre az angol meg francia ágyúkat és mozsarakat felvontatták, meg előbbre is volt azoknál. Ezért Russel visszafelé is tekinthetett, jól láthatta a saját állásokat, meg át is tekintheti majd a síkságot, ahol ki fog fejlődni a csata, ha felszállt a köd. Vissza