Összes műveim/A szószegés

Előszó

Egy szép napon így szóltak hozzám: "Önnek könyvet kell írnia. Ma minden ember megírja emlékiratait, Önnek sem szabad ebből kimaradnia."
"De az én emlékeim szegényesek, senkit sem érdekelhetnek."
"Ugyan, hát azt gondolja, hogy az embereket mindaz érdekli, amit mások leírnak? Nevetséges. Irjon csak nyugodtan egy könyvet, meséljen valamit, ami éppen az eszébejut, az Ön társadalmi állása okvetlenül megkívánja ezt."
Igy szántam el magam, hogy megírom ezt a könyvet, s most útjára bocsátom.
Nincs sok mondanivalóm. Csak vidám dolgokat óhajtok elmesélni, mégpedig a régi jó békevilágból, amikor még oly ragyogóan sütött a nap, s gondtalanabbul éltünk, mint manapság.
Azt ajánlották, hogy így kezdjem művemet: "Csodagyerek voltam, aztán megkentek valami salicilírral, - s rögtön jobban lettem."
Elutasítottam ezt a gondolatot.
Nem szeretek idegen tollakkal ékeskedni.
Nem akarok magamról, mint művészről sem sokat beszélni. Ezt csak elkerülhetetlen szükségből teszem itt-amott. Nem a művészetről és az éneklésről akarok írni, ehhez különben sem értek. Nem szeretném, hogy aki nálamnál jobban érti a dolgokat, hülyének kiáltson ki, ország-világ előtt. És én még csak nem is tiltakozhatnék, az ellenkezőjét nem tudnám bebizonyítani.
Csak egy kicsit emlékezni óhajtok a régmult időkre, s előre kijelentem, nem pályázom a Schiller-díjra.
Most szállj ki a nagyvilágba szellemem első, s mint a cím mutatja, egyúttal utolsó gyümölcse. Kedves Olvasóim jósága és elnéző szeretete kísérjen útadon!
A Szerző Vissza