Előszó
Kedves Olvasó!
A folyamatosan múlttá változó emberi élet - történelem, a megismerése soha le nem zárható folyamat, soha nem ér véget. A történelem folytonosan változó folyamában az ember a múlt...
Tovább
Előszó
Kedves Olvasó!
A folyamatosan múlttá változó emberi élet - történelem, a megismerése soha le nem zárható folyamat, soha nem ér véget. A történelem folytonosan változó folyamában az ember a múlt eseményeitől a jelen felé haladva egyre sűrűbben helyez el cölöpöket, hogy kijelölje a fejlődés irányát.
A múlt megítélése korszakonként változik, aszerint, hogy milyen emberi nézőpontból, milyen előképzetekkel vizsgáljuk a történelmet. Egyes vélemények szerint „a történelmi tények a történész számára akkortól léteznek, amikor megteremti azokat." Ennek a felfogásnak a hibás voltát, itt Közép-Európában senkinek nem kell különösebben bizonyítgatni, hiszen az időszerű politikai elvárásokkal összehangolt kutatás leegyszerűsítette, egysíkúvá és torzzá tette történelemszemléletünket. Egy másik felfogás szerint a történelmi eseményeket, tényeket és dokumentumokat, a jelen valóságától elvonatkoztatva szabad vizsgálni. Az igazság azonban, - mint az egyébként mindig megfigyelhető a két álláspont között van: a történelem „soha véget nem érő párbeszéd a múlt és a jelen között". Párbeszéd arról, hogy az így szerzett tudás által felvértezve, bátrabban, magabiztosabban, készüljünk fel a jövőben ránk váró feladatokra.
Az emberi tudásvágy is erre sarkall bennünket, mert egyébként „Miért ültette Isten édenébe a tudásnak széles ágú fáját?" - kérdezhetnénk Madách Imre szavaival (Hit és tudás).
A fentiek előrebocsátásával, a szerző annak reményében összegezte az elmúlt korokról az évek során felhalmozott ismereteit, hogy szempontokat kapjon a történelemtől az egyre bonyolultabbá váló, olykor már kiismerhetetlenül zavarossá vált jelen megismeréséhez, és azért, hogy képet alkothasson, vagy legalábbis megkíséreljen, képet alkotni az eljövendő időkről.
Vissza