Ősi fenyő

Előszó

Részlet:
"A haiku útja
A haiku a világlíra legparányibb gyöngyszeme, az egyik legtömörebb kötött formájú költemény. Tizenhét szótag, és belefér az egész világ. E háromsoros költemény Japánban úgy keletkezett, hogy a XVI. században népszerű láncvers első három sora a XVII. századra önállóvá vált. A japán vers szillabikus. Ez azt jelenti, hogy szótagszáma, helyesebben moraszáma kötött. Minden mora egy magánhangzóból vagy egy mássalhangzó és magánhangzó kapcsolatából áll. Egyedül az 'n' mássalhangzó tekinthető önálló morának, mert magánhangzó nélkül is előfordulhat. A haiku első és harmadik sorában öt, a második sorban hétmora van. A japán versben nincsen rím a verssorok végén. Sőt, a sorvégi összecsengés szinte bántónak hat a japán fül számára. A sorok belsejében előforduló betűrímre azonban számos példa található.
A haiku verssoraiban változik a hangmagasság. Minden sorában két szótagban, pontosabb kétmorában: mindig az első és az ötödik szótagban. Még számos más formai kötöttség is nehezítette a klasszikus haikuírást. Mivel az évszakok témája központi helyet foglal el a versben, ezért a költőknek ún. évszakszókat kellett alkalmazniuk. Például a "friss zöld fű", az "ibolya" tavaszi, a "májusi eső", a "rövid éjszaka" nyári, a "krizantém", a "cirpelés" őszi, a "medve", a "sas" téli évszakszó. De a haikuköltő számára az sem volt mellékes, hogy milyen szókapcsolatban fordulnak elő ezek az évszakszók. Míg például a "vadlúd" a telet, a "hazatérő vadlúd" már a tavaszt idézte." Vissza