Őserdőktől - ültetvényekig

Előszó

I. Szürke az ég, sárgás szürke, latyakos a tenger, párásán szürke a levegő. Távol a láthatáron sötétszürke sáv: szárazföld, Sumatra keleti partjainak ködös erdei.
Meleg van, rettenetes, nyomott hőség.
Pedig még reggel van, korán. Háromnegyed hat. És máris izzadunk. Hajam csapzottan tapad halántékomhoz s hátamon kis izzadság-patakok folydogálnak.
A Prinz Ludwig csendesen, nyugodtan áll, hatalmas testéhez locsogva csapódnak a kis szelíd hullámok. Az utasok alusznak, csak mi öten, Sumatrában kiszállók, állunk a korlátnál és várjuk a kis parti gőzöst, amely majd kiszállít a partra. Sumatra keleti partjait mélyjáratú óceánjárók nem tudják megközelíteni, az ezeregynehány kilométer hosszú part végestelen-végig mocsár. A rettenetes trópusi esők lehordják az iszapot s a tender a parttól húsz, harminc mértföldnyire iszapos, sekély habarcs.
A kapitányi hídon az álmos ügyeletes tiszt jár órapontossággal fel, le fel, le. Ijsbeeren, így nevezik ezt a sétát a hollandusok. És tényleg, a rosszkedvű, talpig fehérruhás, esetlen, kövér hollandus nagyon hasonlít az állatkerti, fel-le ődöngő jegesmedvéhez.
Az étteremben és a dohányzóban a kiszolgáló személyzet takarít, szótlanúl, rosszkedvűen. Igazi hajnali hangulat.
Aztán egyszerre felbukkan a keleti láthatáron egy nagy, narancssársga korong. Vörös sugarak röppennek a lilásszürke ködbe. Narancssárga lesz az árboc, a kötelek, a csendesen pipáló kémény, a szürke vaskorlátok, a fedélzeten piszmogó néhány álmos matróz és a kapitányi hídon fel-le sétáló jegesmedve. Vér és narancsszínű a tender, rózsaszínű a köd, sötétlila a sáv a távoli láthatáron.
Éhes sirályok repdesnek rikoltozva és tülekedve, vijjogva csapnak le egy loccsanva kiöntött moslékos vödör tartalmára. Vissza