Ősépítmények

Előszó

A magyar vidék mélyen alszik és várja, hogy újra és újra felfedezzék, mert még mindig vannak - mélyen rejtőzködő feltárásra váró kincsei. És a városok? Lakótelepek, lila bölcsődék, piros iskolák - nincsenek utcák, nincsenek terek. Az itt felnövő fiatalság beláthatatlan károsodást szenvedett.
A felduzzasztott, gyakran falanszter jellegű városrészek, városok mai lakóinak nagyobb része faluról költözött ide. Mi lett a vége? A falu szegényebb lett, összezsugorodott, színtelenebbé váltak a hagyományai. Az immár panelvárosokban élő munkabíró generáció gyerekei itt születtek az úgynevezett demográfiai robbanás időszakában. A jelenlegi helyzetben azt gondolnánk, hogy az elköltözöttek majd visszatérnek régi lakóhelyükre. Ez nem lehet tömeges, hiszen manapság sehol nem teremnek munkahelyek és a mezőgazdaság sem igényli a hozzá nem értő embereket.
Régi kultúránkat keletről hoztuk magunkkal. Tudtunk házat építeni, megvolt a családi rendszerünk, halásztunk, vadásztunk, még a földműveléshez is értettünk. Voltak fegyverkészítőink, vasverőink, ötvöseink, háziasított állataink. A harcos ősök békeidőben zenéltek, táncoltak és vadásztak. Mindent tudtak, ami egy vándorló nép megmaradásához szükséges. A Kárpát-medencében történt letelepedés után is állandó küzdelem folyt az életben maradásért. A kereszténység felvétele európai stabilitást adott hazánknak, és ha az élet nem is vált könnyebbé, a magyarok nem jutottak azoknak a nomád népeknek a sorsára, akikből hírmondó sem maradt. A magunkkal hozott kultúra, a munkaeszközök, mesterfogások nyugati hatás után átformálódva éltek tovább - vagy feledésbe merültek. A hajdani Napba öltözött asszonyból, Boldogasszony anyánkból Szűz Anya vált, Patrona Hungáriáé. Egykori építményeinkből a földvárakon kívül jóformán semmi sem maradt. A sok száz év alatt kikristályosodott formájú építmények viszont dacoltak az idővel. Hiába volt téeszesítés, és hiába volt ezer évig a nyugat-európai építészet gyakorlata, a különleges építményeinkből máig maradtak hírmondók, és ezeknek a kis alkotmányoknak az ősei Kelet felé tartanak rokonságot. Persze vannak szép városaink, hídjaink, középületeink, amikre büszkék vagyunk. Itt az idegen egy nyugat-európai orientációjú kultúrát talál, latin-német műveltségű előzményekkel rendelkező országban érezheti magát. A középkorban diákjaink Nyugat-Európa egyetemeit látogatták, ezért természetes, hogy országunk tőlük kapta a fejlődéshez szükséges inspirációkat. Első látásra egy európai ország vagyunk - szeretjük, ha ezt mondják ránk -, de lenn a mélyben, ahová gyökerezünk, az ott a régi keleti kultúránk. Arra a kérdésre, hogy a népi műemlékek miben különböznek a többi építészeti emléktől, azt hiszem, eddig nem sikerült pontos választ adni. Írtunk a gyorsan pusztuló szerkezetről, írtunk arról, hogy végül nyomtalanul eltűnnek a föld színéről. A népi építészeti emlékeknek - nem úgy, mint a grand art épületeinek - nincs az európai kultúrához tartozó építészeti stílusa. Eredete még a finnugor korba nyúlik vissza, amint ezt szókincsünk is bizonyítja. A népi építészet - bár szerkezeti megoldásokat vagy stílusjegyeket tartalmazó dekorációt vett is át a „nagy építészetitől, időrendi hovatartozása teljes mértékben eltér a stíluskorszakok kronológiájától. A lakóépületeket alaprajzi elrendezésük és tüzelőberendezésük szerint csoportosítjuk. Az egyes tájegységek háztípusai jól elkülöníthetőek. A lakóházakon alkalmazott dekorációk nem kapcsolják a népi épületet a nagy építészet emlékeihez. Vissza