Orvostörténeti közlemények 196-197

Előszó

Részlet a könyvből:

"A hirtelen kezdődő és végződő, rohamokban jelentkező gyors, ritmusos szívműködést brit orvosok, William Stokes (1804-1878), John Syer Bristowe (1827-1895) és Richard Payne Cotton (1820-1877) már a 19. században leírták. A nagy pulzusszámmal, szívdobogásérzéssel (palpitációval) és halálfélelemmel járó tachycardiás paroxysmusok kiváltó okát, kiindulási helyét és elektrofiziológiai mechanizmusát azonban, elektorkardiográf (EKG) híján, még nem ismerhették. A percekig vagy órákig, ritkán egy-két napig tartó, rendszerint fiatal, (makro)anatómiailag ép szívű embereknél föllépő és sponte sua abbamaradó "esszenciális" paroxysmusos tachycardiát Leon Bouveret (1850-1929) dolgozatának (1889) és August(us) Hoffmann (1862-1929) monográfiáinak (1900, 1914) megjelenése után hosszú ideig maladie de Bouveret-nak vagy Hoffmann-féle "Herzjagen"-nek nevezték; angol szerzők a "racing/hurry heart" megjelölést használták. Az "arrythmia" szó a breaslaui/wroclawi hisztológus-élettanász egyetemi tanártól, Rudolph Peter Heinrich Heidenhaintól (1834-1897) származik. Az első átfogó, ma is korszerűnek tartható hazai kardiológiai monográfiában, Haynal Imre (1892-1979) 1938-ban kiadott A szív és a vérerek betegségei című könyvében a "heart-hurry" szakkifejezést olvashatjuk. Az eminens magyar belgyógyász angol-amerikai szakirodalom iránti fogékonyságában minden bizonnyal szerepet játszott, hogy 1927/1928-ban egy évet a szívritmuszavarok patofiziológiai, elektrokardiológiai és klinikai jellemzésében élenjáró kutatóhelyen, Sir Thomas Lewis (1881-1945) londoni intézetében töltött." Vissza