Nyugat 1939. március

Előszó

Részlet a kötet 144. oldaláról:

SZALAY LÁSZLÓ

A magyar reformkorszakot arisztokrata önbírálat indította el és kisnemesi elégedetlenség sodorta a robbanás felé, Széchenyi gyötrődő, nyilvános lelkiismeretvizsgálatától ívelt Kossuth lobogó, tömegeket korbácsoló szenvedélyéig; de a reformok lényegét csendes és szívós polgári munka dolgozta ki, amelyet «doktrinair»-nek gúnyolt az elfogult egykorú közvélemény, pedig csak szakképzett volt és a túlságos népszerűséget kerülő. Eötvöst, Szalayt, Csengeryt, Trefortot és még egy-két társukat hasonló származás, közös műveltségélmények, mindenekfelett pedig rokon temperamentum hozták közös táborba; jó polgári környezetből kerültek ki, vágyuk korán nyugatra vitte őket, ahonnan a modern alkotmányos intézményektől éppenúgy megigézve tértek haza, mint tizennyolcadik századi elődeik irodalmi vándorútjaikról. A fiatal Szalay, ahogy jogászhoz illett, előkelő jogtudósokkal került érintkezésbe, Párisban egész délelőtt a palais de justice üléseit hallgatta, tanulmányozta a büntetőtörvények európaszerte megindult reformját és útjáról úgy hozta haza a kodifikáció elkerülhetetlen szükségességét, mint mások egy szép táj emlékét. Ez a komoly nemzedék börtönöket vizsgált vándorlásában, közigazgatást és nemzetgazdaságot tanult, statisztikákat tanulmányozott, hogy a divatos jelszavak mélyén megtalálja a tulajdonképpeni tennivalókat; költőnek indulhatott, mint Szalay, regényíró lehetett, mint Eötvös, tudós érdeklődését nem tudta levetni és erre a tudományra alapozta politikai célkitűzéseit is, közigazgatási tapasztalataira a centralizáció és a népképviseleti rendszer követelését, melyet íróasztala mellett már akkor megformulázott, amikor a tulajdonképpeni politikus még nem is merte követelni. Ha Szalay hírlapi cikkeit olvassuk a negyvenes évekből, nemcsak a negyvennyolcas törvények elveit találjuk meg benne, hanem sokkal később uralomra jutott gondolatokat, a polgári osztály jelentőségének, az államban való szerepének megértését. Vissza