Országos Filharmónia Műsorfüzet 1954. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Ezek az ismertetők nem kisebb célt tűznek maguk elé, mint azt, hogy a hangversenyközönséget ismertetések, magyarázatok útján vezessék be a zene hallgatásába.
Igaza van természetesen annak a nagyon is józan ellenvetésnek, hogy „hiszen a zenét végül is nem lehet megmagyarázni, a zene sajátos kifejezőeszközei éppen azért értékesek számunkra, mert olyat és úgy tudnak elmondani, amit és ahogyan semmilyen más kifejezőeszköz: sem szó, sem kép nem tud." Ez igaz. De a jó ismertetőnek nem is az a feladata, hogy a zene helyett beszéljen, hanem az, hogy áthidalja azt a sokszor képzelt értetlenségből fakadó belső ellenállást, idegenkedést, amivel a tapasztalatlanabb, gyakorlatlanabb zenehallgató a zene klasszikus alkotásait fogadja. Hogy előkészítse arra, amit a zenéből kap, amit a zene hallgatása alatt átél.
Megvan ennek a maga módja. A zenedarab születésének körülményei, a szerző életviszonyai, a kor társadalmának, művészetének egész képe, a műben kifejtett érzéstartalom, vagy gondolatmenet, végül a legszembetűnőbb művészi eszközök, módszerek leírása, megismertetése már előre meghitt ismerőssé tehet egy addig idegen zeneművet. Egyes fordulatait, amelyekre az ismertetés szerencsés módon hívta fel a figyelmet, a hallgató már a hallgatás közben nem megismeri, hanem /elismeri, s ha az ismertetés olyan várakozást keltett benne a zenemű iránt, amilyet a zenemű kielégít, a kétféle élmény megnyugtató egységgé egészíti ki egymást.
Sok zenemű maga könnyíti meg az ismertető feladatát, ha világos, egyértelmű, szóban is elmondható gondolatmenet érzelmi tartalmát fejti ki, s eszközeiben valóságos utalásokkal, hangzási emlékképek felidézésével utal gondolati mondanivalójára. A trombita használata pl. bizonyos dalban és harmóniai összefüggésekben a katonaság képzettársítását keltheti, a kürtök lágy hangjai az erdő, a természet hangulatát idézik. Ki ne emlékeznék például a Tell Vilmos nyitányának viharképére, ahol az esőcseppek egyenletes pergésétől, a kezdeti szélfuvallatok zúgásától a zörgés és cikázó villámok tetőfokáig jutunk el, majd az alpesi pásztorsíp hangja jelzi, hogy a vihar elmúlt, újra derült és nyugodt a táj? Így sorolhatnók még tovább az ú. n. programmzene és a zenei hangfestés példáit, ha nem kellene gyorsan hozzátennünk, hogy a zenedarabok nagy részénél a szerző sokkal általánosabban fejezi ki érzéseit, komoly gondokat okozva az ismertető szöveg írójának: mit és hogyan mondjon a zene tartalmáról?
Ilyenkor az illendően szerény ismertető nem tehet mást, mint hogy elvezeti a hallgatót a zene előcsarnokába, egészen küszöbéig, s azután átadja a vezetést magának a zenének, önmaga egyetlen igazán hivatott tolmácsának. Az a jó ismertető, amelyik ezt a határt meg tudja tartani, s tudja saját lehetőségeit és korlátait, olvasóját elvezeti a zene paradicsomának határáig, mint Vergilius Danteja s azután engedelmesen átadja Beatricenak: a zenei alkotás géniuszának. Az ő tiszte ezzel lejárt. Vissza