Előszó
Előszót, beköszöntőt általában nem szokás elolvasni. Ha ezt tudjuk, nem nagyon akaródzik megírni. Megírni viszont illik. Kezünkben tehát a sorban negyedszerre megjelenő Falugondnoki Kalendárium. Amolyan naptárféle, mely segít eligazodni a hétköznapok, ünnepek egymást követő sorában. Figyelmeztet arra, hogy az idő múlik, telik, már-már szalad. Vagy ahogy a költő írta egykoron: „Kurvák vagyunk mindahányan /S az évek múlnak, mint a percek/Kihulló véred harmatáért / Irgalmazz nékünk Jézus Herceg"
Bizony, a gyermek számára lassabban, később aztán egyre gyorsabban múlik a titokzatos, birodalmakat s kultúrákat elsöprő IDŐ. Idők múltán változik a minket körülvevő világ is. Az a kérdés, eközben mi elvagyunk csak, „mint a befőtt", vagy alakulunk, javulunk kicsinyt, meg tudjuk-e „őrizni arcunkat", mint a kínai közmondás mondja.
Az idő sodrában két dolgot kell elkerüljünk. Egyik - ha a változást - az újat eleve elutasítjuk, és nem akarunk alkalmazkodni akkor sem, ha szabad, ha lehet. A másik hiba pedig az, ha szinte csak azt tartjuk fontosnak, hogy „haladjunk a korral", mit mondanak mások. Mindent megszerezni, ami másoknak „már van", vagyis a divat, a reklám terrorja alatt nyomorultan lihegni. A korszellemmel mindenképpen azonosulni akarni, vagyis semmi másra nem tekinteni - csak alkalmazkodni akarni. Mintha ez lenne a siker útja. Pedig: nem minden jó, ami új, s nem minden rossz, ami „elavult", régi. Fordítva is igaz: nem minden rossz, ami új és nem minden jó, ami régi. Hogy bonyolultabb legyen, kérdezem: lehet-e valamiről, ami rossz, demokratikus szavazással eldönteni, hogy ezentúl jó lesz, helyes lesz? Szerintem semmiképpen. Akkor ki mondja meg nekem, ebben a gyorsan változó világban, hogyan viselkedjem, milyen irányba induljak, mit tekintsek jónak, mit pedig rossznak?
Vissza