Fülszöveg
Kiss Dénes 1936-ban született, a Zala megyei Pacsán. Középiskolába Nagykanizsán járt, ott is érettségizett. Kora ifjúsága éveihez és világához múlhatatlan emlékű élmények kötik: első szerelmek, ejtőernyőzés, vitorlázórepülés. "A későbbi élmények, a gyár, a könyvtárak, az újságírás nem hagyták rajtam úgy tetovációikat, mint a gyermekkor játékai, szorongásai" - írja egy vallomásában.
Jelenleg a Népszava irodalmi rovatának egyik szerkesztője.
Munkásságáért József Attila-díjjal tüntették ki.
A költő vallomása:
"Emberpróba a versírás, a költészet. Jellempróba, lélekpróba. S csak akinek a fájdalomból is juttat annyit a sors, mint az örömből, az boldogul méltón - akár boldogtalanságában is. Csak akit úgy próbáltat meg a világ, hogy a gyönyörűségtől a szenvedésig ívelő égboltok alatt jár, napsütésekből szüntelen villámlásokba lépve át, annak elevenéből tép ki úgy szavakat, amelyek a papíron is föllüktetnek, mint az élő testből kiszakított szív, lobbant föl olyan látomásokat, amelyekbe...
Tovább
Fülszöveg
Kiss Dénes 1936-ban született, a Zala megyei Pacsán. Középiskolába Nagykanizsán járt, ott is érettségizett. Kora ifjúsága éveihez és világához múlhatatlan emlékű élmények kötik: első szerelmek, ejtőernyőzés, vitorlázórepülés. "A későbbi élmények, a gyár, a könyvtárak, az újságírás nem hagyták rajtam úgy tetovációikat, mint a gyermekkor játékai, szorongásai" - írja egy vallomásában.
Jelenleg a Népszava irodalmi rovatának egyik szerkesztője.
Munkásságáért József Attila-díjjal tüntették ki.
A költő vallomása:
"Emberpróba a versírás, a költészet. Jellempróba, lélekpróba. S csak akinek a fájdalomból is juttat annyit a sors, mint az örömből, az boldogul méltón - akár boldogtalanságában is. Csak akit úgy próbáltat meg a világ, hogy a gyönyörűségtől a szenvedésig ívelő égboltok alatt jár, napsütésekből szüntelen villámlásokba lépve át, annak elevenéből tép ki úgy szavakat, amelyek a papíron is föllüktetnek, mint az élő testből kiszakított szív, lobbant föl olyan látomásokat, amelyekbe beleborzongunk. Csak aki keserveit is úgy képes világgá sikoltani-dúdolni, hogy belerázkódik a föld, belesötétül a nap, annak irgalmaz az idő. Nem, nem az örökkévalóság; az EMBER ideje. Bordáink között fehér szelek fújnak, egyre többször átsüvítenek csontvelőig hatolóan az elmúlás didergető üzenetei. Árultatások és hűségek égetik-forrasztják emberré azt a masszát, amelynek éppen úgy részei silányságaink, mint erényeink. A költészet emberpróba, folytonos hétpróbáltatás. Nem betű, nem magánbeszéd, de közkiáltozás, közéneklés. megbocsáthatatlan, amit hiábavalóan hányunk papírra. Júdás-tett harminc ezüst-pénzért!"
Vissza