Ország Lili

Előszó

Ország Lili első hazai, gyűjteményes kiállításán érett, letisztult művészként mutatkozik be. Korai képei szürrealista stílusban fogantak: a megkövesedett égitestfejű figurák érzékletesen, élesen váltak ki sötét hátterükből. Később az alakok eltűntek - helyükbe málladozó falak, sírkő-motívumok, halott keleti városok csontváza, múmia-szerű alakzatok léptek. Az egységes, szürkésbarna, tompa tónusból finom sziluettjükkel jelek bontakoztak ki, amelyek néha templomi gyertyatartókra, máskor városok romos falaira emlékeztetnek, csendet s emelkedett hangulatot hirdetve. Pedig a templom-, temet- halott város asszociáció egyaránt a pusztulást, a konkrét, 1944-es pusztulást idézi és síremléket állít azoknak, akik ezt az időt nem élték túl. Így lép elő - szürkéből szürkén - a sajátos jelforma: a Panaszfalról elszabadult írás, amely itt önálló kifejezőerővel. A jelek ugyanolyan kijegecesedett formái az írásnak, az írás lényegének, mint a megkövesedett falak a városoknak. Egyszerre nagyon sok mindent sejtetnek: önmagukon, saját vizuális megjelenésükön túlmenően a végtelen mélységekbe visszanyúló kultúra, az emberi sorsok, emberi szenvedés írásba foglalt és kővé merevült szimbólumaivá válnak. Egymáshoz lapulva vagy a térben szétszóródva, olyanok, mint a középkori katedrálisok építőkövei, rész-szépségüknek az egész együttes tiszta, logikus rendje ad értelmet s formálja architektúrává. A szürkésbarna monochromia az utolsó képeken megtörik: az írásjelek plasztikus formái hideg kékes árnyalatban válnak el a felülettől. Sokszor az apróbb elemekből összerótt háttér síkja is megnyílik: a kőfal résén keresztül távoli, ugyancsak szürke kőfalakra nyílik kilátás. Ország Lili festményei befelé, a mélybe vonzzák a szemlélő tekintetét. De az új és új mélységek nem azonnal, hanem csak nagyon lassan bontakoznak ki - s a fokról-fokra feltárulkozó térbeli távlatok időbeli távlatokat is jelentenek, - minden lépéssel messzebb visznek a mától.
Ország Lilit befelé forduló, néha szinte ünnepélyes tiszta felfogása, súlyos mondanivalója, igényessége jelentékeny és lényegében magányos művésszé avatják. Legközelebbi rokonának nem is festőt, hanem szobrászt érez: a magyar származású Kemény Zoltánt, aki változatos, izgalmas fémplasztikájában ugyanúgy tudott a felület-hatás révén mélységet, formagazdaságot kifejezni.
Ország Lili kiállítása révén hazai festészetünk egy sajátos áramlattal, jelentékeny művésszel gazdagodik, olyan művésszel, akit igényessége és elmélyültsége a legjobb mai mesterek rokonaivá avat.
Passuth Krisztina Vissza