Előszó
Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a nyelvföldrajz, a nyelvtudománynak ez a viszonylag fiatal, a XX. században keletkezett diszciplínája, a maga új, eddig alig sejtett módszertani...
Tovább
Előszó
Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a nyelvföldrajz, a nyelvtudománynak ez a viszonylag fiatal, a XX. században keletkezett diszciplínája, a maga új, eddig alig sejtett módszertani lehetőségeivel igen nagy jelentőségű. Ma már akár a szinkrón dialektológia, akár a nyelvi diakrónia szálainak kibontása, e tudományszakok korszerű művelése a nyelvföldrajzi vizsgálatok fölhasználása, tanulságainak érvényesítése nélkül el sem képzelhető. Ez a diszciplína vitt be a már-már elaggással fenyegető nyelvtörténet ereibe friss vért, adott új lehetőségeket, mutatott rá váratlan, addig nem sejtett törvényszerűségekre. Általános nyelvészeti szempontból a nyelv való életének szinte fölfedezésére vezetett, nyelvi elemek, jelenségek vándorlásának módjára, dialektikus harcára, a nyelv és a nyelvet beszélő közösség léte között fönnálló kapcsolatok törvényszerűségeire irányította a figyelmet, régen ismert tényeket új megvilágításba helyezett, és szilárdnak tartott dogmákat döntött meg.
Minden nyelvföldrajzi vizsgálatnak az alapja az atlasz, a nyelvi térképek sora. A nyelvtudománynak ez a rendkívül becsesnek és termékenynek bizonyult ága csak úgy fejlődhetik, ha megfelelő számú és kellő minőségű, változatos szempontú nyelvatlasz áll rendelkezésre. Maga az új diszciplína az első valóban elkészült nyelvatlaszból született meg, s az országról országra, területrészről területrészre kiterjedő nyelvatlaszgyűjtéseken és publikálásokon épül, fejlődik. Amilyen mértékben növekszik a legváltozatosabb szempontú nyelvatlaszok száma, mind újabb nyelveket és nyelvjárásokat, mind nagyobb területeket vonva be a vizsgálatba (egyes nyelvterületekről három-négy különböző felfogású nyelvatlasz is készült, vagy van készülőben), annál jobban gazdagodnak, színesednek a nyelv életéről, valamint az egyes nyelvek, nyelvjárások múltjáról és jelenéről való ismereteink.
A különben igen fejlett magyar nyelvtudománynak sokáig, részben mindmáig súlyos fogyatékossága volt a nyelvatlaszok hiánya. Míg az erdélyi magyar lakosság nyelvjárásairól már napvilágot látott néhány kisebb, inkább mutatványszerű térképsorozat (Gálffy-Márton-Szabó T. A., Huszonöt lap ,,Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé"-bői. Kolozsvár, 1944 ; Gálffy- Márton, A Bolyai Egyetem Magyar nyelvészeti tanszékének nyelvjáráskutató tevékenysége a Magyar Autonóm Tartományban : A kolozsvári V. Babes és Bolyai Egyetemek Közleményei, Társadalomtudományi sorozat I. (1956.), 253-79 + 11 térkép ; nem tekintve az ALR.-be fölvett néhány magyar kutatópontot), határainkon belül csak néhány teljesen kísérleti jellegű, olykor csak ötletszerű gyűjtésen alapuló és csekély számú térképlapot tartalmazó publikáció jelent meg (Bárczi szerk., Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéseiből.
Vissza