Orpheus szíve (dedikált példány)

Fülszöveg

Himnusz
Nem hull semmibe akit a dal fog, s Napnak adja szívét, hogy éljen általa, vele, aki már megholt: elindult, hogy hazát cseréljen,
vadlúdvezér, vagy kolompos jószág, égi köcsögduda hangszere, és kibuggyan belőle jóság: isten ujja matatott benne -
átlépni vágyik minden tilost, elszökő évének nyomába eredt, bodzatányérban illatot hozott, halódó égtáját menteni ment,
tél begombolja, megbékíti, vagy a nyárnak csalfa kakukkja, csalja az ősz szőlőbogyója, és hidegét a tél nem hazudja -
akit a dal fog, örökségét cipelgeti földig hajolva, vezériúdként repülne délre, de más vezérli falkáját útra.
Törő István: Orpheusz szíve
Orpheusz szíve a dalnok szíve, a békétlenség és mégis bizalom, a befogadás és örök taszítás fáradhatatlan motorja. Tudja, hogy reménnyel indul megkeresni az elérhetetlent, s bízik, megtalálja. Kapaszkodna fel a lét köldökzsinórján elragadott, elveszejtett kedveséhez imát rebegő szájjal, gyöngéd szavakkal. Mire rájön, hogy a lét tisztátalan, alakjai az... Tovább

Fülszöveg

Himnusz
Nem hull semmibe akit a dal fog, s Napnak adja szívét, hogy éljen általa, vele, aki már megholt: elindult, hogy hazát cseréljen,
vadlúdvezér, vagy kolompos jószág, égi köcsögduda hangszere, és kibuggyan belőle jóság: isten ujja matatott benne -
átlépni vágyik minden tilost, elszökő évének nyomába eredt, bodzatányérban illatot hozott, halódó égtáját menteni ment,
tél begombolja, megbékíti, vagy a nyárnak csalfa kakukkja, csalja az ősz szőlőbogyója, és hidegét a tél nem hazudja -
akit a dal fog, örökségét cipelgeti földig hajolva, vezériúdként repülne délre, de más vezérli falkáját útra.
Törő István: Orpheusz szíve
Orpheusz szíve a dalnok szíve, a békétlenség és mégis bizalom, a befogadás és örök taszítás fáradhatatlan motorja. Tudja, hogy reménnyel indul megkeresni az elérhetetlent, s bízik, megtalálja. Kapaszkodna fel a lét köldökzsinórján elragadott, elveszejtett kedveséhez imát rebegő szájjal, gyöngéd szavakkal. Mire rájön, hogy a lét tisztátalan, alakjai az elsüly-lyesztésnek sziszegő kígyóként folytonosan ott vadásznak a fortyogó mélyben, s a szívnek oly legkedvesebbre vágynak. Tehetetlenül nézi, ahogy elragadják Eurydikéjét
Orpheusz szíve a vállalás, mely makacsul hiszi, hogy melegség tölti ki megsebzett kamráját, szétmarcangolt pitvarát. Hiszi egyszer jön aki befoltozza, s a reménytelenségből a lángokon át megtisztulva lüktetni tud majd szabadon. Vissza