Előszó
Részlet a könyvből:
Genji.
Mindig egy másik ország a lényeg, soha az enyém. Milyen ügyetlenek az emberek, - egyrészt a szülőföldjük narkotizálja őket abba az úgylátszik nélkülözhetetlen ábrándba, hogy általában vannak valahol, - másrészt szinte lőrévé szét-metafizikált túlvilágok, menyek és poklok, elíziumok és nirvánák. Pedig az egészen valódi ország és az egészen fiktív ország sohasem fog boldogítani. De igenis az, ami a kettő között van: ez a Kína, Kína, Kína, - ami egyrészt olyan messze van Cambridge-től, hogy országnak már egy kicsit mennyország, viszont mégis elérhető fatalista matrózok számára, s így el kell fogadnunk, mint pozitív földet, még pedig a javából. Én ezt a Kínát szeretem, ezt akarom: Englaelondét mint Csin-Csin-Csint.
Nem gyönyörű ez a játék az egész világon? Az elsűlyedt Atlantisz főistene és kedvenc itala valószínűleg egy eltévedt meteorból származott; különben, ha autochtonok lettek volna, nem lehettek volna olyan hatalmasok; Egyiptom gyökere és virága, ága és illata: valami Minotaurus-fejű Kréta vagy Cyprus; Hellász melle: piros Perzsia: Kína Indiától lett Kína; Japán vágya, célja: Kína; Róma semmi, ha nem kering szíve közepén: Hellász. S ez az én kamasz Angliám is most - Itália akar lenni! De Kína lesz, ígérem és fogadom, ahogy csak tizennyolcéves lányok tudnak esküdözni és makacskodni. Különben is ezt az egész firenzei importot utálom. Nekem csak kettő tetszik, ha ugyan nem három: a Kálvin szigorba bordázott nihilizmusa; a Drake meg a Raleigh vadkeletje és vadnyugatja, az Oriens minden Hellász-pocskondiázó gazdagsága; és esetleg harmadiknak én magam, homo Elizabeth, a humanizmus, mindenféle humanizmus egyetlen logikus forrása. Ázsiai szín-orgia; Kálvin-i dogmatizált nihil; és egy radikálisan emberalakú ember - én Erzsébet: ez a három dolog lesz itt mostanság Angliában. Itáliát, Hellászt átadjuk a szépfiúknak, az egyetemi tanároknak, a handlézsidóknak és a közepes költőknek. Valahol olvastam ebben a Genji-regényben, hogy országokat gyakrabban tett naggyá egy bolond álomhoz való ragaszkodás, mint mindenféle nagyképű államférfiúi megfontolás. Az ilyesmit férfiak szégyellik bevallani, noha látom a körülöttem seriosóba-savanyult arcokon, hogy ezt ők is sejtik, - de arra való vagyok én, a kamaszlány, a hetyke és pökhendi virgó, hogy a logikában szemérmetlen és gáttalan legyek, s ami a férfipudeurnek blöff és átok, azt én római jogként trombitáljam: Erzsébet Kína lesz, Anglia Kína lesz, s ezért is húzom vissza kezemet tőled, gran Felipe.
Vissza