Öröm az élet!

Előszó

Részlet a könyvből:

Az ebédlőben hatot kakukkolt az óra; Chanteau nem mert többé reménykedni. Feltápászkodott nagy kínnal a karosszékből, a melyben üldögélt s a koksztűznél melengette nehézkesen mozgó, köszvényes lábait. Két órája várta már a feleségét, kinek öt heti távollét után ma kellett hazaérkeznie Párisból, honnan magával hozza tíz esztendős, árva kis unokahúgát, Pauline Quenu-t, a kit gyámleányukul fogadtak.
- Ez igazán érthetetlen, Véronique - szólt, belökve a konyha ajtaját. - Bizonyosan bajuk esett.
A cseléd harminczöt esztendős, jól megtermett, tenyeres-talpas leány volt, valóságos zsandár; éppen lehúzta a tűzről az ürüczombot, a mely már is túlsült. Nem dohogott, de ripacsos arcza elsápadt a haragtól.
- Tán Párisban maradt a nagysága - felelte kelletlenül. - Végehossza nincsen a sok komédiának! Fejetetején áll itt már az egész ház!
- Dehogy is maradt ott - kezdett magyarázkodni Chanteau - tegnap esti távirata azt mondja, hogy a kis leány ügye már rendben van . . . Ma reggel kellett Caenba érkeznie, ott meglátogatta Davome-t. Egy órakor újra kocsira ült; kettőkor kiszállt Bayeux-ben ; három órára elvitte a vén Malivoire omnibusza Arromanchesba s ha azután a vén Malivoire nem fogott volna is be mindjárt ócska csézájába, még akkor is itthon kellett volna már lennie négy óra tájban, legkésőbb fél ötkor . . . Arromanches tíz kilométernyire sincs Bonnevilletól. Vissza