Örökség

Előszó

Kihasított az az idő, amelyben örökségünk tárgyi környezetét végigjárhatjuk, nem fedi sem az eredet, sem az élettartam idejét. Jóval létezésünk előtt jött létre, mi csak használjuk (elhasználjuk, felhasználjuk) és jóval utánunk is élhet még, hacsak szét nem robbantják a bombák és le nem törlik valóságos és eszmei bulldózerek. Lesz, ami csak hírt ad rólunk, és lesz, ami tárgyi ketrecébe zárva meghatározza majdani utódaink életét.
Minden korszak vall magáról a tárgyaival, hogy kiknek építi a legnagyobb épületeit: templomot, bankot, városházát, pártházat, irodaházat vagy szállodát emel. Hogy hová vezetnek útjai és merre, kiknek kell simává és szélesebbé tenni azokat, hogy tereit mi öleli körül és kit állít a középpontba; mely részeket fejleszti és melyeket hanyagolja; és nem utolsósorban, hogyan rendezi be kisembereinek életét a mindennapokban és ünnepeken: munkában, eszközben, közlekedésben, otthon és a köztereken, középületeiben; hogyan él és létezik az utca, állandó képét milyen átmeneti üzenetek fedik: újságok fedőlapjairól bölcs államférfi, jövőben néző munkás, vagy honunk szebbkeblű leánya mosolyog; hogy plakátjain éppen mire mozgósít vagy figyelmeztet, politikai csatákra lelkesít, kendőzéshez szépítőszereket reklámoz, hogy programokat, művészetet vagy mosószert hirdet a közélet vagy a ruhák tisztasága érdekében.
Minden korszak önkéntelenül is nyomot hagy környezetén és nyomot is akar hagyni, hogy "különb"-ségét dokumentálja. Minden korszak hozzáadja a maga tárgyi kifejezését a folyamathoz, bár szándékolt emlékműnél mélyebben teremti meg saját jövőbeélését gyakran akaratlanul létrehozott környezetének tárgyi világával.
Vissza