Öröklétbe zárva (dedikált példány)

Előszó

Elöljáró szavak Szabó Gyöngyi verseihez

Ön - Tisztelt Olvasó - az első kötetes Szabó Gyöngyi verseit tartja kezében.
Mégis arra kérem: ne olvassa!...hanem érezze!... lelkével érezze át ezeket az alkotásokat. Igen! Ön több, mint verseket birtokol... Szabó Gyöngyi [a költészetében állandóan megújuló költőnő(!)] gondolatainak, érzelemvilágának, rezdüléseinek teljes palettáját tárja olvasói elé. Félelem nélkül, leplezetlenül kitárulkozik és adja át szigorúan válogatott alkotásait.
Ne lepődjenek meg, amikor elvont gondolatait a költőnő pesszimista módon adja vissza.. .mert Szabó Gyöngyi versei nem a felszínen megjelenő felszínességet, hanem a mélyből feltörő megtisztult világát tükrözik.
Költői képeivel szigorúan, de következetesen bánik. Verseinek stílusa -és ritmusa itt-ott magán viseli a klasszikus elődök jegyeit, mellőzve a sablonos megoldásokat, mégis egyedivé, egyénivé formálja költői gondolatvilágát.
„Bál van a földi végtelenben, / hópelyhek hűs tánca kavarog."/ írja Tél című versében. És mi ott vagyunk -mert lehetőséget ad, hogy ott legyünk- a hatalmas csöndben, ahol fejünkre hullnak a hópihék ahol átérezzük a hóesés csodálatos varázsát. Másik versének (Igazán) befejező versszakában felvetődik benne az örök kérdés: „Voltál-e úgy igazán boldog? / Mikor a gyertyaláng nem pislákol, lobog, / Mikor a fekete nem gyászos, hanem ében! / Voltál-e boldog a bánat tükrében?" / Valljuk meg : ez az érzés itt lobogott, lobog, vagy lobogni fog bennünk... Vissza