Előszó
Ha az embernek van kedve és ereje eltűnődni az élet értelmén, nyomban felmerülnek előtte a kérdések: mi az élet, mi értelme van annak, hogy évtizedeken át robotolunk, végzünk keserves, nehéz munkát...
Tovább
Előszó
Ha az embernek van kedve és ereje eltűnődni az élet értelmén, nyomban felmerülnek előtte a kérdések: mi az élet, mi értelme van annak, hogy évtizedeken át robotolunk, végzünk keserves, nehéz munkát csak azért, hogy élhessünk - legyünk. Mire való az élet ezer kínja, fáradalma, ha az öntudat első perceiben is megtanuljuk már, hogy mindennek végső megoldása, befejezése - a halál.
Ki vagyok? Mi szerepem van az élet isteni színjátékában? Gazdagon vagy szegényen, hír és dicsőség szárnyán, vagy jelentéktelen névtelenségben vegyek részt ezen a nagyszerű színpadon, egyszer le kell lépnem róla és minden szereplésem, tettem, vágyam, gondolatom, érzésem velem együtt nyomtalanul eltűnik. El kell jutnunk egyszer minden élet sötét szakadékához - a halálhoz.
Minden, ami elmúlt, mintha nem is lett volna!
Királyokat, császárokat temetnek el ünnepi pompával és másnap újra folyik minden a maga rendjén. Politikai bonyodalmak, háborúk vetnek sötét árnyékot népek életére, gyilkos villanások lobbannak harctereken, de mikor az utolsó kézből is kihull az öldöklő fegyver, tovább folyik minden a maga rendjén, az élet ezer fénye és árnya tovább játszik velünk s mi ijedten döbbenünk rá - mi értelme volt mindennek? És ha a tenger parttalan síkját, vagy derült éjszakák csillagfényét szemléljük, nem kell-e rádöbbennünk a nagy kérdésre: miért vagyunk, milyen szerepünk van a természet látszólag kifürkészhetetlen színjátékában?
Vissza