Örök szerelmesek

Fülszöveg

Bohuslav Brezovsky Örök szerelmesek című új regényével kétségkívül egy másik, egészen új és ismeretlen Brezovsky mutatkozik be a magyar olvasóközönség előtt. Ez az új, érett, kiforrott és határozott íróegyéniség a századunk első évtizedével kezdődő s egészen a mai napig terjedő időszak rövid felvillanásokkal exponált, s mindig élesre beállított képeiből szerkeszt kaleidoszkóp tarkaságú, modernül fellazított szerkezetében is szorosan összefüggő montázst. Regényének fő alakja, Václav Havlin történettudós és író vall önmagáról, családjáról, szerelméről, kortársairól, s nem utolsó sorban a korról, melyben alakjai éltek és élnek, s melyben az elejétől végéig izgalmas és fordulatos regény szereplői szinte kézzelfogható közelségben élnek és mozognak.
Václav Havlin történész és író naplójának bevezetésében ezt írja: "Kedvem támadt, hogy visszanézzek eddigi életemre. Nem kutatni vagy nyomozni akartam életem eddigi folyását, mely lényegében sem rendkívülinek, sem különösebben figyelemre méltónak nem mondható. Életem térképét szeretném szemügyre venni, hogy kitöltsem azokat a fehér foltokat, melyekből mindannyiunk életében több akad, mint sejtenék... Magam is rájöttem, hogy életem fehér foltjain nem oroszlánok, hanem egyszerű, gyenge, néha még a gyengénél is gyengébb emberek élnek... Retusáltam a múltamat, s retustált jelenben éltem. Rájöttem, hogy vak voltam, helyesebben: vaknak tettettem maga, s nem akartam látni a dolgokat."
S mert a főhős ilyen őszinte vallomással kezdi naplóját, bizonyosak lehetünk benne, hogy sorait már a világot nyitott szemmel néző és látó, érett és megállapodott férfi veti papírra, a sokat látott és sokat tapasztalt ember bölcsességével és türelmes megértésével, s azzal a bizakodással, hogy nemcsak ő mer farkasszemet nézni magával, hanem olvasói is - érdeklődéssel, kelletlenül vagy viszolyogva - megkockáztatják, hogy egy röpke pillantást vessenek az elébük tartott tükörbe. Brezovsky nem szépíti az emberek magatartását, nem szépíti a hőseit, s nem szépíti a világot sem, melyben alakjai mozognak. A szereplők őszintén vallanak, s velük együtt őszintén vall az író is. S talán ez a keresetlen, közvetlen, néha már szinte meghökkentő, sőt megdöbbentő őszinteség, ez az igazi emberi hang teszi, hogy az olvasó úgy érzi: az utóbbi idők csehszlovákiai irodalmának egyik legkitűnőbb prózai alkotásával kötött ismeretséget és - tartós kapcsolatot, barátságot. Vissza