Örök láncok

Fülszöveg

A regényírók, meglehet, szemére vetik majd ennek a könyvnek, hogy történelmi munka, a történetírók, meglehet, könyörtelenül kijelentik, hogy csak regény - és talán mindnyájuknak igaza lesz. Ezekhez a vitákhoz nekem már nincs közöm.
Itt csak annyit akarok mondani, hogy ha egy szerkesztésbeli fogás segítségével iparkodtam a regény keretének megadni azokat a kivételes arányokat, amelyekhez az irodalom nem szolgált mintával nekem: azért tettem, mert több szétszórt eseményt akartam beléfoglalni, mint amennyit a szokott és kopott módszer megbír - és azért is, mert azt akartam, hogy ez a keret elég nagy legyen bizonyos nagy tanulságokhoz, amelyek a kollektiv tényekből kibontakoznak.
Vakmerőség volt nekivágnom az emberi dráma csodálatos összességének, amely az idők folyamán kibontakozott, és megzavarni a bonyolult, homályos, számokkal és meghatározott nevekkel teletömött történelem csöndjét. Eleinte eltévedtem a pontos adatok tömegében. Hiszen éppen erre volt szükség mindenekelőtt: eltévedni, vagy legalább is egyedül lenni, nem hozni magammal semmiféle előre megfogalmazott eszmét, a mű tartalmát vagy formáját illetően. Megpróbáltam rászánni magamat, hogy fegyvertelen buzgalommal, gyöngéd figyelemmel - amelyből a legkisebb elfogultság is kiütközött volna, - fejtsem meg az életet és csak a valóságon csodálkozzam, csak az keltsen izgalmat bennem. De mégis az általánosítás szüksége miatt új területre merészkedtem és mikor sűríteni próbáltam a felidézett, sokszoros látomásokat, úgy éreztem, mintha tapogatózva különböző műfajokat érintenék: a regényt, a költeményt, a drámát, sőt még a mozgófénykép nagy perspektíváját és a freskó örökösen fenyegető kísérétét is.
Annyit jelent ez, hogy úgy tűntetem föl könyvemet, mint egy nagy kifejező módok nagyigényű összetételét? Ez a szándék távol van tőlem. Egyszerűen megállapítom, hogy kölcsönökből él; és akárcsak a legtámadóbb kedvű kritkikus, én is tudom, hogy sokkal könnyebb nagy irodalmi szándékokat elgondolni, mint megvalósítani. Egyébiránt a világ minden meghatározása keveset jelent. Merem remélni, hogy néhány jóindulatú olvasó visszaemlékszik e könyv olvasása közben előbbi könyveimre s hogy e meghalni nem akaró fantomokkal benépesített, egymást követő díszletekben némelyek meglátják azokat a mély határjelző csóvákat és nagy, egyszerűsítő vonalakat, amelyek bennünk vannak, - s amelyeket én meg akartam mutatni bennük. Vissza