Ormányság (rossz állapotú)

Előszó

Ez a könyv nagy lelki gyötrődésekből született. Évtizedek óta figyelem népem mindinkább gyorsuló ütemben halálbarohanását. Hetvenöt év, 3 egymást követő egyke-nemzedék azt jelenti, hogy minden 100 ember helyett a harmadik egykenemzedékben már csak 6.4 ember van. Mi ez? A végkipusztulás. Idestova 75 éve, hogy Ormányságban megkezdődött ez a halálbarohanás s hogy mégse telt be a végzet, annak köszönhető csupán, hogy nem 100%-os teljességgel indult meg a kezdő évtizedekben s hogy az idősebb nemzedékek, mint a hídlábaknál megtorlódó jég, még itt vannak. A statisztikai adatok tömegeinek ismeretében ma már szinte meztelen valóságában áll előttünk a probléma, szinte gyökeréig ismerjük az okokat s az okok ismeretében világosan áll előttünk a gyógyítási mód is: milyen szomorú - ne legyen ennek a megállapításnak bántó éle igen jó magyar emberek felé! - hogy egyetlen lépés eddig a kérdés megoldására nem történt. Hol marad a törvényhozás a szükséges törvényjavaslatokkal? Hát nem elkongott-e már az utolsó óra is fölöttünk? A magyar fa legszebb és legősibb ágain olyan sorvadási folyamat indult meg, hogy kétségtelenül a legsötétebb nemzeti-tragédia arányai vannak kibontakozóban előttünk, ha a leggyökeresebb eszközökkel azonnal munkába nem fogunk. Ki meri vállalni a felelősséget minden további késedelemért?
Ebből a készülő nagy nemzeti-tragédiából is mutat be majd néhány sötét lapot ez a könyv. Itt az ideje, hogy világosan lássunk. Nem az szereti igazán a hazáját, aki elkendőzi a halálos bajt - jaj, idegenek meg ne tudják! - s közben meghal a halódó. Hanem az szereti igazán, aki felelőssége tudatában odavezet a nyitott sebhez: ezen a seben feltétlenül kifolyik az utolsó csöpp vér is, de kössük be a sebet s mentsük meg a halódót.
Hát kössük be a sebet és mentsük meg a halódót!... Vissza