Előszó
Részlet a könyvből:
Már akkor fel kellett volna rá figyelnem.
Az alsó fedélzeten ültünk, a hajó orra felőli oldalon, Carlos égigfeszítette a pad támláján a karját, Daniela rábuktatta a fejét a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Már akkor fel kellett volna rá figyelnem.
Az alsó fedélzeten ültünk, a hajó orra felőli oldalon, Carlos égigfeszítette a pad támláján a karját, Daniela rábuktatta a fejét a hajópad szövetére, mintegy véletlenül, mint akit ezen a világon semmi sem érdekel, csak az üvegen túli szél, csak a hullámok, a támlán ezek az izmok: egy ismeretlen férfikar anatómiája.
- Hazajössz egyszer?
Carlos nem válaszolt, egyetlen rezzenéssel, a karjával sem; arcán nem látszott sem több reménykedés, sem nagyobb elveszettség.
Egyikünk sem mozdult.
Detti a fedélzet túloldalán ült, a távolodó szigetet nézte.
Négyen négyfelé bámultunk.
Gyereknek nincs miről hazudni.
Fél óra múlva, amikor Carlos elvitte a két kislányt a hajó belsejébe - az egyik a szájára figyelt, a másik odafordult az oldalához -, egyedül maradtam a fedélzeten, nem először van ez így, az sem, hogy magamra hagynak, az sem, hogy abban a pillanatban valaki megszólal mellettem, váratlanul, mint a kőomlás; odalépett a kormányos, pipázott, tetoválva volt a karja, a ráncok úgy ültek a homlokán, akár egy angyal ráncai.
Vissza