Orfeusz Hangzó Zenetörténet 8.

Előszó

A KEZDETEKTŐL A19. SZÁZAD VÉGÉIG
A magyarság zenetörténetének első évezrede elvész az írásos történelmet megelőző korok ma már szinte kibogozhatatlan összefüggéseiben. Nem tudjuk pontosan, milyen lehetett a Volga-Káma vidékén élő ősmagyar népcsoportok, majd a közülük elindult vándorló törzsek zenéje. A régészeti és nyelvészeti tudományok sok apró adatból következtetnek arra, hogy milyen hatások érték a magyarság őseit a vándorlás hosszú évszázadai alatt a finnugor, a fekete-tengeri bolgár és török, majd a Kárpát-medencébe érkezéskor a már itt élő avar és szláv népek részéről. Csak közvetett adatok vannak arról, milyenek lehettek az ősi sámánisztikus rítusok, a későbbi félnomád lovas nemzet mindennapjaihoz kapcsolódó kultikus és ünnepi alkalmak, de szinte bizonyosra vehetjük, hogy ezekhez az eseményekhez zene is kapcsolódott, csakúgy, mint ahogyan biztosak lehetünk abban is, hogy a kemény életet élő ősmagyar hordák harcait, győzelmeit, kudarcait, dicső cselekedeteit hősi énekek is megörökítették. írásos dokumentumok híján mindez végérvényesen elveszett, s arra, hogy milyen lehetett ez az állandóan változó zenekultúra, ma már csak következtetni tudunk - az összehasonlító népzenetudomány segítségével - a magyar, a szomszéd népek, a Volga-vidéki és finnugor népzene bizonyos elemeinek összevetéséből. A szájhagyomány útján évszázadok során átöröklődő népdalkincs természetesen nem adhat pontos képet az ősmagyarság zenéjéről. Tudjuk azonban, hogy a népi emlékezet legmélyebb rétegei azokban a műfajokban maradtak meg, amelyek az életfunkciók legalapvetőbb rítusaihoz: a születéshez, a halálhoz, az esküvőhöz és a temetéshez kapcsolódtak.
A moldvai csángó ballada ennek az ősi stílusnak az egyik legszebb példája. Az archaikus pentaton siratok dallami elemeit négysoros formába rendeződve halljuk, melyben a 3-4. sor a kvintváltó dallamok jellegének megfelelően kvinttel mélyebben szólal meg. A ballada a csohánlegény (= juhászlegény) történetét meséli el, ami a kultúrtörténet egyik ősi toposza (a görög mitológia párhuzamát kölcsönvéve: az Alkesztisz-történet egy kelet-európai változata) - a bajba jutott fiút családjának egyetlen tagja sem menti meg, csak a kedvese, aki keze épségének kockáztatásával is megszabadítja őt az ingébe bújt kígyótól. A 26 versszakon keresztül ismétlődő dallam ritmusa a beszéd ritmusához alkalmazkodik (parlando előadásmód). Az énekes nem éli át a történetet, s előadásmódjában nem használ drámai eszközöket. Az érzelmi feszültség a dallamhoz tartozó díszítőformulákban és az azonos dallam-és szövegformulák állandó ismétlésében jelenik meg.
Amikor Kodály és Bartók a század elején megkezdte népzenénk gyűjtését és tudományos feldolgozását, egyik első felfedezésük volt, hogy az akkori Magyarország viszonylag elzártabb vidékei -főként az erdélyi falvak - őrizték meg a legősibb népdalokat, s közöttük is a parlando stílusban előadott balladák alkotják a legarchaikusabb réteget. Ezt a hipotézist igazolták a húszas évek Vissza