Kis herczegnő/Egy leány története

Előszó

Részlet a könyvből

A fényeslevelű, sötétzöld narancsfák ágain aranysárga gyümölcsök ragyogtak; a lomb alól halk, szelíd hang hallatszott:
- Hol van a kis herczegnő?
- Erős férfihang felelt, kiejtése a tengerparti olaszoké; s a zavaros mondatból csak e szavak váltak ki:
- ... Valahol a kert végében.
Csend volt ismét a meleg, illattól terhes földön, a virágokkal borított falakon s a czitromfákon, melyek mintha topázokat rejtegettek volna galyaik között. Egy ajtó csukódott be s azután csak egy kerti fecskendő vidám zaja hallatszott, bő vízsugára ragyogó vízcseppeket szórt a pázsitra.
Ludmilla, vagy Mila, amint otthon hívták, hosszan elnézte a kék eget; csak itt-ott húzódott el rajta könnyű felhő, kissé kuszált, mint a megtépett patyolat fátyol; azután feje alatt összekulcsolva két kezét, egyet nyújtózott s mosolyogva súgta:
- Csakugyan igaz, hogy az élet gyönyörű, hogy nagyon kellemes tizenhét évesnek és kis herczegnőnek lenni s hogy én nagyon-nagyon boldog vagyok!
Kissé jobban kinyújtózott a rózsásvirágú galyak között; de a közeli alagútból kirobogó vonat zakatolása megszakította álmodozását s ösztönszerűleg felkönyökölve, megváltoztatta veszedelmes helyzetét. Mert a virágbokor, melyben a kis herczegnő egészen eltűnt, ha ruháját gondosan maga köré szedte, kertjük kőfalát borította, mely a Menton-Garavan állomás közelében s a vasúti töltés mentén emelkedett. Vissza