Öregedni... élvezet!

Fülszöveg

Azért írtam meg azt, hogy "Öregedni... élvezet!", mert körülöttem mindenki össze-vissza letagadta a korát, és nekik sokkal jobban sikerült, mint nekem, mert vagy nem volt gyermekük vagy fiatalabb volt, mint az enyém- , az én huszonéves kisfiammal nehéz mellébeszélni. így hát úgy döntöttem, ha már öregszem, fenékig ürítem a poharat. Mindamellett, az igazság még el is szórakoztatott, egyrészt mert meghökkentően újszerű, másrészt mert megtanít nevetni - akár önmagam kárán, saját illúzióimon, sznobizmusomon, és túlérzékenységemen.
Eszembe jut anyám, amikor annyi idős volt, mint én most. Tiszteletre méltó hölgy volt, akinek túlsúlyos kortársai "lányozták" egymást. Ők még nem ismerték a Marilyn Monroe vagy Jeanne Moreau-féle szexszimbólumokat, és így nem is próbáltak olyanok lenni, mint ők.
Az élet szép - és én élvezem, hogy nő vagyok, hogy rácsodálkozatom személyiségem változásaira. Az életet élni akarom és látni érzékelni mindazt, ami történik velem. Semmit nem akarok kihagyni. Ezt a felismerést akartam megosztani másokkal, különös tekintettel egy 20-22 éves színésznőre, aki komoran nézegetve magát öltözőm tükrében, így sóhajtott föl mély átéléssel: "hogy múlik az idő!" Szeretném átadni mindazt az izgalmas, szomorú, kedves és mulatságos érzést, amire az idők folyamán rábukkantam magamban. Úgy érzem, álszent lennék, ha mindezt elhallgatnám.
Az "Öregedni... élvezet!" szavait az élet súgta. Így, hadd mondjak köszönetet mindazon férfiaknak, akik vonzónak találtak, azoknak a kedves barátaimnak, akik korábban letagadták a korukat, de ma már úgy érzik, hogy az "Öregedni..." társasjátékába ők is beszállhatnak. Az ötlet fölszabadított valamit, ami addig is létezett bennük. Ezúton mondanék köszönetet a fodrászomnak, és mindazoknak, akikkel jó találkozni, de elsősorban a fiamnak, aki nem csak alaposan hozzájárult e könyv tartalmához, de együtt kacag velem gyarlóságaimon. Egyszer így kiáltottam föl Margaret Fullert idézve (szokásom szerint extázisban, mivelhogy nagyon kedvelem az extázist): Elfogadlak Világ!" Mire a férjem, férjeim közül a legbölcsebb, így kérdezett vissza: "És Marcella, kedves, gondolod, hogy a világ elfogad Téged?"
Hát, azóta is igyekszem. Vissza