Önsegélyező csoportok/Al-Anon: Az alkoholbetegek hozzátartozóinak önsegélyező csoportja

Előszó

A szerzők könyvüket nem elsősorban a többi kutató számára írták, hanem azokat kívánták elérni, akikkel együtt dolgoztak, akikről az adatokat nyerték. Ezek az emberek azért érdeklődtek az önsegélyező csoportok iránt, mert saját életükre reméltek segítséget, vagy azért, mert hivatást éreztek mások megsegítésére. A szerzők a tapasztalatokat egy kutatási folyamat alatt szerezték és azoknak szeretnék átadni, akiktől azok származtak: a hivatásos segítőknek, a szakembereknek, és maguknak az érintetteknek. A fenti igény már a kutatás kezdetén felmerült, bár a tudósok ezt a módszert nehézkesen alkalmazták. Három módon valósították meg a szerzők a tapasztalat átadását:
1. Megbeszélték az eredményeket azokkal, akiket szóban vagy írásban kérdeztek meg, valamint azokkal is, akik a csoport különböző helyzeteiben segítségükre voltak.
2.1980-ban alakították ki az önsegélyező csoportok támogatására vonatkozó tervüket egy kapcsolatteremtő és felvilágosító állomás keretében; a költségeket a hamburgi egészségügyi hatóság fedezte.
3.1983 novemberében, a vizsgálat befejezésekor 70 önsegélyező csoporttal együtt konferenciát tartottak, amelynek a következő címe volt: „Együtt erősebbek vagyunk - az önsegélyező csoportokban megtanulunk élni."
Bár a működési terület Hamburg térségére korlátozódott, a könyv által szeretnék a szerzők tapasztalataikat minden érintettel közölni. Látható lesz, hogy a receptek nem készen adottak, de elégségesek ahhoz, hogy indíttatást, példákat adjanak és újabb kérdéseket vessenek fel a továbbgondolkozáshoz, a fejlődéshez és a munkához.
A „specialista" olyan ember, aki mind kevesebbről mind többet tud, míg a végén csak a semmiről tud mindent.
Az „általános tudós" ezzel szemben sokról tud keveset, míg a végén mindenről tud semmit. A szerzők előtt kezdettől fogva az a választási lehetőség állt, hogy specialisták vagy általános ismeretekkel rendelkezők legyenek az önsegélyezés ügyében. Megkísérelték a középutat járni: specialisták, szakemberek lettek abban az értelemben, hogy az önsegélyező csoportok végletesen szűk területéről igyekeztek megtudni mindent vagy legalábbis nagyon sokat. Nem kívántak - ez ellent mondott volna a terv jellegének - „társadalomtudományi alapkutatást" végezni. A túl speciális megközelítést a team „színes" szakmai összetétele is kizárta, hiszen szociológusok, pszichológusok, orvosok és pedagógusok tapasztalatai és a tapasztalatokból származó tanulmányok garantálják, hogy sokrétű ismeretek és perspektívák kerültek felszínre a több mint négy éves kutatás folyamán.
A terv egyes résztanulmányaiban mintegy 120 különböző „egészségügyi önsegélyező csoport"-tal létesült kapcsolat. Minden olyan csoportot egészségügyinek kell tekinteni, amely betegekkel vagy csökkent képességűekkel foglalkozik. A megközelítés itt igen különböző: a „gyermek a kórházban" csoporttól a környezetvédőkig, az alternatív munkaközösségekig, lakóközösségekig stb. (A könyvben itt rövid áttekintés található az NSZK pártjainak álláspontjáról e kérdésben, kiemelve a zöldek koncepcióját, a szociáldemokraták hagyományos munkásszolidáris önsegélyét.) Ha a különböző pártállások legyenek azok akár jóindulatúak - véleményére mindenben tekintettel lettek volna a szerzők, akkor kijelentéseik negatív értelemben váltak volna „általánosítókká", mert semlegesen, általánosságban mozogva, egy jóléti állam viszonyai között semmitmondóvá váltak volna. Ezért megkísérelték:
- „az élet problémáira vonatkoztatott", illetve
- „betegségekre vonatkoztatott" csoportokkal foglalkozni. Vissza