(Ön)értés-történetek

Előszó

Az otthonlét fogalma csak a máshol-lét, a kívül-lét megtapasztalásával párhuzamosan lehet jelentésessé, az otthon zártságának külső perspektívából való szemlélése, más terekből való értelmezése teszi lehetővé a topografikus önmegértést. Grecsó Krisztián Isten hozott című regényének szubjektuma is csak a központi tértől, Sáraságtól - melynek viszonylatában minden más lokáció vidékként interpretálandó: „Másnap reggel utazhattam Becével vidékre. Ennél fémesebb és kesernyésebb szót életemben nem hallottam addig. Elkezdtük a gimnáziumot, harminc kilométerre Sáraságtól, Feketevárosig oda-vissza egy-egy átszáll ás"1 - való elmozdulása/ kimozdulása után lép diskurzusba önmagával, a más(ság) megtapasztalása után jelentkeznek az önidentifikációs törekvések. „Minél több idő telt el otthon nélkülünk, annál inkább, minél többször kaptam rajta magam otthon, hogy hatással van rám Feketeváros, más vagyok tőle, annál inkább. Talán azért, mert nem bírtam megbocsátani magamnak, hogy haza nem illő, egyedi szokásaim kezdenek kialakulni, és hogy a gyomrom legmélyén szeretném szeretni magam olyannak, amilyenné lassanként válok. Persze akkoriban mindez csak homályos sejtelem volt." (IH, 57.)
Fehér M. István úgy véli: „Önazonosság (puszta, kezdeti vagy egyszerű önazonosság) talán lehetséges máslét nélkül is, önmegismerés vagy tudás azonban nem. Az egyszerű, önmagán nyugvó azonosság (azt is mondhatnánk: az öntudatlan azonosság) nem feltételezi a máslétet, de az önmagát tudó azonosság igen." Vissza