Oltár I-II.

Előszó

Az életrajzi regények korában divattá fejlődött a szokás, hogy az irói intuiciók, élmények nyomán született irásmüvekben is kulcsregényt keresnek. A tipusok, alakok, hősök és hősnők csoportjából, vagy bizonyos valószinü cselekménymozzanatokból rákövetkeztetnek élő vagy meghalt emberek sorsában előadódott s ismert regényszerü helyzetekre. Kérem kedves olvasóimat, higyjék el nekem, hogy az "OLTÁR" nem kulcsregény. Legfeljebb be kell vallanom, hogy egy-egy karakterszint, egy-egy elröppenő mondatot, vagy szót valóban élő, vagy meghalt személy sajátjából tulajdonitottam el, anélkül azonban, hogy az illetőnek szükségszerüen magára kellene ismernie a róla mintázott hős rokonszenves, esetleg ellenszenves szerepében. Lehetséges, hogy egyik-másik regényhősöm az olvasók nagy része előtt roppant ellenszenvesnek tűnik, holott az élő alak, akinek külsőleges modor- és gondolat megnyilvánulásaiból keveset akár kéthalmi Bentsy Xavérra, akár Hévér urra, vagy a többire átruháztam, valójában kedves barátom, esetleg általam nagy tiszteletben tartott ur. Hogy egy élő nő nevével tiszteltem meg valamelyik hősnőmet, semmit nem jelent azonfelül, hogy a név megnyerte tetszésemet, hiszen az országban annyi Kovács Mária, Tóth Lujza, Kiss Erzsébet van, ha könyvemben egy sincs ezekhez hasonló nevü.
Egy kedves, komoly, tisztességes, vallásos és házias gépirókisasszony mulatságos szokása volt, vagy még ma is az, hogy munka közben, zavarában és egyéb alkalmakkor nyalogatta ajakszéleit. Egész jólfestene, ha az összes Magyarországon található ilyen szokással biró hölgyek engem bepörölnének Aranka szerepe miatt.
Egyébként az "OLTÁR" cselekményének lejátszódási ideje éppugy helyezhető a multba, mint a jelenbe, vagy a jövőbe. Vissza