Olaszország

Előszó

Részlet a könyvből:

Az olasz honvágy

Napok multak el már azóta, hogy Circe országából a tengerbe nyuló kékeszöld hegyfok is eltűnt a hajósok szeme elől. Az ég egészen közel volt, mintha nem is az üres tér vette volna körül a hajósokat és az árbochoz kötözött Odysseust, hanem magában ebben a testtelen és súlytalan kék elemben szálltak volna, könnyű, szárnyaló szívvel, minden nehéz gondot, a nehéz földön hagyva. A tenger még mélyebb, még sötétebb kékje csak ennek az égi Óceánnak volt tükre és a hajó a Nap hajója volt, amint az égi Óceánt hasitja. A napsugaraktól átfénylett tenger maga az ég közelsége és az ég nem más, mint a távolabbi horizontja ennek a tengernek. A parti hegyek oldalát sűrű erdő takarta, de ez az erdő nem volt zord és félelmetes, mint az északi rengetegek, amiket Odysseus bolyongása közben látott. Ez az erdő sürü volt és a zöld szin ezer árnyalatában pompázott, de mégis egészen áthatotta és átragyogta a napsugár, akár a tengert. Az erdőségből kiemelkedő kopár csúcsok különös és merész kékeszöld körvonalakat rajzoltak az égre, de ezeknek sem volt testük, mert a napsugár vésője metszette ki őket. Ez az aranyvéső tovább is ott csiszolgatott művén, bevilágítva egy kőszál oldalát, sötétben hagyva egy öböl mélységét, ahonnan tengerbe siető patak zúgását verték vissza a hegyek. Odysseus nézte a partokat, amíg a kék tenger vagy a kék ég mélyéről is fel nem bukkantak ezek az áttetszően kékeszöld sziklák és ezek a napfénytől átragyogott ezerfényü zöldben pompázó erdők. A szirének szigetei. Csodálatos zene töltötte meg a levegőt, az eget és a tengert, az erdőket és a hegyeket. Vissza