Olasz mosoly

Előszó

Ez a gyöngéd és fogékony lélekkel átérzett, finoman írott kötet, - melyet a legjobb kívánságokkal és a legmelegebb ajánlással útnak indítani szerencsés lehetek - új műfajt teremt irodalmunkban, vagy legalábbis egy régi, avatag műfajt, az útirajzot új színnel frissít fel. Utalok különösen a legnépszerűbb és legcsábítóbb utitémára, Olaszországra, amely sok kiváló író kezébe adta az elragadtatott tollat, a nagy Széchenyi Istvántól és a romantikus műpatinájú Zilahy Károlytól az Itáliát klasszikus koturnuson járó Berzeviczy Albertig. De ha a világirodalomban nézünk is körül, és az olaszországi útleírások és utinaplók remekeire, Montaignere, Goethere, Stendahlra és Tainere, vagy a legújabbakra, a francia Suarezre, a német Moeller van den Bruck asszonyra gondolunk, akkor is újat és újszerűen tud mondani a magyar írónő. Művészi benyomásokat elevenít meg, lelki élményeket tolmácsol, az olasz népszellemet szólaltatja meg, anélkül, hogy novellisztikus hangba menne át, s rengeteg ismeretet közöl művészekről és műalkotásokról, az olasz műveltség nagy korszakairól, anélkül, hogy a Baedeckerszerű utikönyvek száraz és léleknélküli unalmába fulladna. Némely művészről, különös kedvenceiről, Simoné Martiniről, Benozzo Gozzoliról, Botticelliről, Luiniről, Andrea da Sartóról, Ticiánról, Tintorettóról, Veroneseről egész kis értekezést közöl, nem a pedáns hangú művészettörténész módjára, mégis megbízható és pontos adatok alapján, s ami a legfontosabb: teljes művészi beleérzéssel. Vissza