Heten vagyunk

Előszó

Részlet a könyvből:

Bizony, a kis Bakóné haldokolt.
Megérezte, hogy ez a kegyetlen tél elviszi. Valami babonás előresejtés már régebben megsúgta neki: „Nem élheted túl esztendőkben a társadat, aki öt évvel ezelőtt költözött el a hatvanutcai temetőbe. Vagy igazi feleség voltál, vagy csaltál." A kis Bakóné igazi feleség volt, soha nem csalt, tehát nem szállt perbe a hajlíthatatlannal: tudta, hogy az idén mennie kell. Öt évvel volt fiatalabb az uránál, Bakó Mihálynál, s a rivális Bakó Mihály öt éve várja már a boldog feltámadás reménye alatt...
A melle zihált, tüdeje nehezen szedte a levegőt, hozzá még sipolt is, mintha a Halál postása jelezné jövetelét.
Hét gyermeke közül három lakott vele az ősi Bakóházban: Dózsáné Erzsébet, a bába, Mihály, a bérkocsis, meg Jóska, a „magánzó". Szegény Bakóné fiatalságát, vérét, életét, mindenét a gyermekeinek adta - s mióta az „ember" bús özvegységre hagyta, nem volt, aki megfőzze neki naponként a levest, nem volt hét gyermeke közül egyetlenegy, aki a csikorgós téli reggelen befűtsön kis vaskályhájába, nem volt, aki elmenjen neki két bádog vízért a kútra. Magára hagyták, mint az útfélre kidobott rongyot. De hiszen előre megmondta Bakó Mihály: „Csak azon imádkozom a jó Istennek: ne én maradjak hátra, mert aki itt hátul marad - jaj annak!"
A kis Bakóné maradt hátul.
Míg egészsége tartott, azt mondogatta a fiainak:
- Nem bánnám, ha holnap meg kellene halnom. Nem félek a nagy kaszástól. Eleget éltem, meg is untam a saslódást, elromlott a gépezetem - mi várhat még reám. Csak nyomorúság.
Vissza