DíszBogár

Előszó

Lángcsóvát húzott maga után. Még nem érkeztek fel a többiek, de hallani lehetett a létra racsniján és a trappoló mentősöket. Felkapta a fejét, megvonta a vállát, és nyúlt a gyújtóhoz. Közben figyelt. Tizenöt éves lehetett. Borús volt az idő, a fekete felhők elé kirajzolták alakját a felcsapó lángok, mindenkinek meg kell halni, de így és ilyen korán, mintha én zuhantam volna a vég felé, nem tehettem semmit.
Lobogó lángok. Újságpapírból sodort fáklyák a Kossuth téren. Leszakad a karom, állj a lábadon, kisfiam. Sötét lábedrő, addig rángatom anyu szoknyáját, amíg fel nem vesz megint. Lángok, pernye, füstszag. Apa sehol. Anyám járja az utcákat, cipel magával, szétégett, lámpavasra akasztott testek. Füstölgő könyvkupacból kilóg egy kéz, az se apáé. Lyukas lett a szembe lévő ház. Sajtház. Mankós Fecó a romokból kihúzkodja a deszkákat, halomba gyűjti, tüzet gyújt, körbeugrálja, mi meg vele, az indiánok. Az ecetfa is ég. Esténként lángolnak az ablakok. Gyertyaláng-koszorú. Apám nem jön. Van, aki szerint meghalt, mások egy teherautón látták Győr fel, és rég a világ másik végén lógatja a lábát. Nagymuter tudja, hogy Mennyei Atyánk vigyáz rá, bármi legyen, ő senkiről és semmiről nem feledkezik meg, mindenkire van gondja, bízzunk legszentebb jóságában. Anyám morog, kapná be a Mennyei Atya. Nagymuter forgatja a szemét, és veti a kereszteket. Gyertyát gyújt, térdel előtte. Én is letérdeltem mellé, szeretem az imbolygó lángot. Anyám, ha meglát még egy gyertyát, kiteszi nagymutert az utcára, inkább lecsókolbászt vegyen a drága pénzén, vigye a gyertyáit a büdösbe. Nagymuter szó szerint bezárkózott a klotyóra, és ott égette a csonkokat, dünnyögött, amíg fel nem gyújtotta vele az Esti Hírlap felnégyelt stószát, alig bírta kinyitni a riglit, lángot fogott a szoknyája is, rohangált letolt bundabugyival, húzta maga után a csóvát. Vissza