Haragszom a muskátlimra

Fülszöveg

Szobám napfényes ablakában muskátli bámulja gőgös fölénnyel a márciusi napok „élet-halál harcát". Igazi harc ez. Életfakasztó napsütések és gyilkos fagyot lehelő éjszakák váltogatják egymást. A hóvirágok fehér harangja s a sáncszéli sárga virág békét kínál a rideg csillagoknak. Muskátlim pedig, a jólöltözött, a jól táplált, a széltőlhidegtől védett piros-pimasz, érzéketlenül áll és virít. Haragszom rá, mert semmit sem tud az életről. Őt nem cibálták őszi szelek, nem törte derékba jégeső, nem didergett latyakos hóban. Valaki mindettől megkímélte. S lám, mennyire elbízta magát!
Tudja, kedves Olvasóm, miért „haragszom" a muskátlimra?
Azért, mert úgy érzem, rajtam mosolyog. Rajtam, akinek annyi ígéretes tavaszi indulását tette tönkre a megváltozástól való félelem jéghidege. Rajtam, akinek hóvirág-álmai elnyíltak, mire megjött a nyár. Rajtam, akinek virágai bóbitává értek ugyan, de azután a semmibe szórta szét őket a közöny. Hát nem lesz már egyszer vége? Nekem mindig mindent újra... Tovább

Fülszöveg

Szobám napfényes ablakában muskátli bámulja gőgös fölénnyel a márciusi napok „élet-halál harcát". Igazi harc ez. Életfakasztó napsütések és gyilkos fagyot lehelő éjszakák váltogatják egymást. A hóvirágok fehér harangja s a sáncszéli sárga virág békét kínál a rideg csillagoknak. Muskátlim pedig, a jólöltözött, a jól táplált, a széltőlhidegtől védett piros-pimasz, érzéketlenül áll és virít. Haragszom rá, mert semmit sem tud az életről. Őt nem cibálták őszi szelek, nem törte derékba jégeső, nem didergett latyakos hóban. Valaki mindettől megkímélte. S lám, mennyire elbízta magát!
Tudja, kedves Olvasóm, miért „haragszom" a muskátlimra?
Azért, mert úgy érzem, rajtam mosolyog. Rajtam, akinek annyi ígéretes tavaszi indulását tette tönkre a megváltozástól való félelem jéghidege. Rajtam, akinek hóvirág-álmai elnyíltak, mire megjött a nyár. Rajtam, akinek virágai bóbitává értek ugyan, de azután a semmibe szórta szét őket a közöny. Hát nem lesz már egyszer vége? Nekem mindig mindent újra kell kezdenem? Az ablakban virító muskátlimat elkerülték mindezek. Őt nem bántotta soha a dér, a jég, a fagy, a szél, az irgalmatlan hideg.
A napokban Bossis Gabriella Lelki naplóját böngészgettem. Megdöbbenve kaptam föl a fejem, miikor az 1936. december 31-i följegyzésében ezt a kérdést olvastam: Virágba boríthatom-e azt a növényt, amelyet el sem ültettél? Egy pillanatig se kételkedtem, hogy nekem szól a kérdés. Virágba borult új életről álmodom, amelynek illata mint áldozat kúszik az égre; amelynek üdesége föllebbenti a fátylat a rejtőző Istenről. Álmodom, méltatlankodom, haragszom a muskátlimra, de aminek a virágba borulását epekedve várom, lám: még el sem ültettem! Istenem, milyen jó, hogy újra nagyböjt van! Végre elültethetek valamit lelkem szikes talajába. Valamit, amihez a növekedést, a színt, az illatot majd az Isten adja bölcs belátása szerint. Higgyék el, már meg is bocsátottam a muskátlimnak! Vissza