Odette vendégei

Fülszöveg

"A fogadós lánya még aznap éjjel beszökött apámhoz a padlásszobába - azt adták ki a nagy ritkán erre tévedő utazóknak egy kicsit beszélgetni, mondta, ebben a koszos faluban nincs kivel szót váltani. El is megyek innen, mihelyt találok valakit, akivel érdemes, suttogta, és gombolgatni kezdte a blúza felső gombját.
Már kukorékoltak a kakasok, amikor leóvakodott a szobájába. Lábujjhegyen jött, a meredek falépcső mégis megnyikordult alatta. Hát látom én, hogy a kisasszony settenkedik lefelé a padláslépcsőn. A szeme alja csupa lila karika, a fején meg úgy áll az a rengeteg bongyor haja, mint egy szénaboglya, sustorogta a fogadóbeli cselédlány a kántorék szakácsnéjának, úgyhogy anyám még a vizitidő előtt értesült a kalandról, kellőképpen meg is botránkozott, de amikor apám a fogadó kertjében tört rózsaszállal bekopogott a kántorék szalonjába, úgy tett, mintha sejtelme sem lenne a történtekről, a viselkedése azonban teljesen megváltozott. Olyan lett, akár a csöppentett méz, emlékezett apám, pedig azért jött el a nagybátyjához, hogy engem lerázzon, most meg néz rám a nagy nefelejcsszemével és búg, akár a gerlice.
A lecsapódó pára szeszélyes rajzú dzsungelt mintázva kezd ráfagyni az ablaküvegre, Szindbád, mintha valami titokzatos csatornán hozzá is eljutottak volna apám utolsó szavai, levonja a tanulságot: Kiszámíthatatlanok a nők. Csak egyben lehetünk biztosak: Mindig a másé kell nekik, jelenti ki, majd visszatér a képzeletbeli csukához. Akkor lesz kész, ha a rákent tejfel arany barnára sül. Furmintot kell inni hozzá."
Idők és terek, sok kis és nagy mítosz fonódik egybe Jámborné Balog Tünde (Hódmezővásárhely, 1938) új novellafüzérében. Az emlékek áradásából színes, elégikus hangvételű elbeszélések születnek, amelyekben tovább él a nagy alföldi prózaiskola - elsősorban Krúdy Gyula - írói világának varázsa. Vissza