Uj román költők antologiája

Előszó

Dióbarnaszemü óriásunk e próféciális komorsággal dübörgő gondolata volt fáklyám e néhány modern román költői alkotás összeválogatásában. Azóta a mi irodalmunk is nekilendült és az ő könyvei nyomán esőszaggal gombádzanak ki zsiros magyar humuszunkból az uj verses kötetek. Az ő meglátásainak nyomában uj gondolatok buzognak fel, „uj hitek, uj kohók, uj szentek." És mondjuk meg bátran: a büneit mindig előre bünhődő magyar most szakitja ki testéből az uj Bacsányi Jánosokat, Madáchokat és most választja ki magából azt ami emberi. A magyar kagylóélet most izzadja ki ezer sebbel vérező testéből azokat a gyöngyszemeket, miknek ragyogásán le fog siklani az idegen szemek tekintete is. A magyar lélek újjászületés előtt áll és bármily ördögi küzdelmeket kelljen is megvívnia, a magyar irodalom megújhodásnak berzenkedik.
E hitem fütött át, mikor a román költői irodalom alkotásaiból magyarul legelőször azokat a darabokat bocsátom közkézre, melyek leginkább a ma levegőjében termettek. Azt gondoltam: ezek könnyebben tudnak majd kikötni a magyar vergődés partjain és közvetlenebb érzelmi kapcsolatok megteremtésére is jobban alkalmasak. E kötetben nem gyüjthettem össze a modern román költőket se mind, hiányzanak olyanok, mint Cerna, Macedonschi, Oreste, Pillat, Bacovia és mások, ezeket másik száz oldalra hagytam, az Eminescuék költészete pedig egy harmadik gyüjteményben jut el hozzánk. Fontosnak tartottam ezt a sorrendet, hogy a mai román lélek belső lényegének megértéséhez elvigyem olvasóm.
Hallgattam a nép dalait, szerettem őket mindig és ismerem is. Ezek adtak bátorságot annak vitatására, hogy az erdélyi román és magyar falvak balladáiban mennyi a közös elem. Oda is vágtam mindjárt: az a kép nép, aki egymásnak érzelmeit és fájásait átvenni tudja, kinek számára nincsen idegen könny és idegen gondolat, azok nem lehetnek ellenségek és nem is azok. Erdélyben nincs fajgyülölet. Az élet, halál és szerelem gyötrelmei közös fájdalmak, korunk szédelgései egyaránt feküsznek rá mindannyiónk lelkére - ezeket csak egy huron lehet kisirni. Hallgassuk hát meg egymást és töröljük le egymás könnyeit.
Szükség van a kölcsönös kulturcserére és ennek a munkának meg kell indulnia végre. Szeretném hinni, hogy könyvem egy olyan első fecske, mit rövidesen mindkét oldalon rajok fognak követni. Ugy legyen.
Csegőd, 1922. junius hóban.
Keresztury Sándor. Vissza