Óbudai anziksz 2015/16. tél

Előszó

1778-ban egy óbudai szőlősgazda vermet ásott a földbe, és közben régi falakra talált, ezekről Schönwiesner István egyetemi könyvtáros, nagyváradi kanonok (1738-1818) állapította meg, hogy a római kori Aquincum város maradványai lehetnek. Schönwiesner a katonavárosi nagyfürdő egy részletét tárta fel, és védőtetővel lefedve be is mutatta a látogatóknak. 1820-ban a romokat megtekintette az uralkodócsalád egy tagja, és így nyilatkozott: „íme, itt a magyar Pompeji és Herculaneum!"
Intézményem, a Budapesti Történeti Múzeum története Óbudával több szálon is szorosan összefügg, jobban, mint bármelyik más fővárosi kerülettel. Ennek egyik kapcsolódási pontja az 1894-ben egy kis épülettel elkezdődött Aquincumi Múzeum. Egy évszázaddal Schönwiesner után, 1880-tól Torma Károly, Hampel József és Gömöri Havas Sándor, majd Kuzsinszky Bálint (1864-1938) vette át az aquincumi ásatások vezetését. A történet azóta is töretlenül folytatódott, többek közt a két amfiteátrum, a cella trichora vagy a hajógyári sziget helytartói palotájának feltárásával, a Táborvárosi Múzeum, a Fürdőmúzeum, a Herkules villa megnyitásával, valamint az ásatási terület bővülésével, legújabban pedig az új iroda- és raktárépület, a restaurátorműhely és a volt ELMÜ-épület átalakításával, a festőházzal és a Pannónia Provincia Programmal.
A középkori Óbuda megismerése ugyancsak a XVIII. században kezdődött Fehéregyházának és Árpád sírjának keresésével, a régészeti kutatásoknak Érdy János, Rupp Jakab és Rómer Flóris voltak az úttörői. A XX. században az ásatásokat a Fővárosi Múzeum, majd jogutódja, a BTM Középkori Osztályának régészei végezték. A főbb épületek maradványai: a Szűz Mária prépostsági templom, a királyi, majd királynéi vár, a klarissza kolostor alapfalai ma már helyreállítva tanúskodnak az egykori középkori királynéi város jelentőségéről. Vissza